Önkéntelen rendszertámogatók – Lakner Zoltán jegyzete

Mielőtt bárki azt hinné, kitört a forradalom, de legalábbis a konszolidáció lágy szellőjét vélné arcán érezni attól, hogy ellenzéki személyiségeket lát vendégül az állami média, érdemes talán arra vetni egy pillantást, mire használja őket.
Lakner Zoltán

2022. április 14. 12:52

Önkéntelen rendszertámogatók –
Lakner Zoltán jegyzete

Sokan követik a közösségi médiában Mérő László matematikust, pszichológust, akinek könyveit, előadásait méltán övezi széles körű érdeklődés. Közéleti megnyilvánulásait nem kevésbé. Amit azért is érdemes külön megemlíteni, mert bár mostanában többen azt látják előre utólag, hogy a Fidesz buherálta meg az előválasztást oly módon, hogy Márki-Zay Péter nyerjen, ám például Mérő egy évvel ezelőtt arról közölt javaslatokat, hogy milyen módszerekkel lehetne meggátolni a Fidesz előválasztási beavatkozását Dobrev Klára érdekében.

 

Szerintem sem ilyen, sem olyan hekkelés nem volt, de most nem is ez a lényeg.

 

Mérő László azon több mint húszezren aktivista közé tartozott, akik nagy tiszteletet érdemlő módon szavazatszámlálóként vettek részt a választási folyamatban. Mérő része annak a sokaságnak is, amelynek tagjai – nagyon helyesen – megosztják élményeiket arról, hogy milyen tapasztalatokra tettek szert a választás napján. Másokhoz hasonlóan Mérő is azt látta, hogy a választási helyiségekben nem volt csalás, nem emiatt nyert a Fidesz. Azt sem érzékelte, hogy kizárólag az állami médiából tájékozódna a falvak lakossága. Mindebből arra jutott, hogy nem a kistelepüléseken lakók, hanem az ő nagyvárosi agyát mosták át, hogy ilyeneket hitt, és hogy ily módon nem a csalás és a médiatúlsúly miatt győzött április 3-án fölényesen a Fidesz.

 

Nos, ez az a vélemény, aminek a kézivezérelt állami média készségesen helyt adott, amivel két legyet ütött egy csapásra: felmutathatta, hogy igenis szót ad kormánykritikus közszereplőnek, valamint egy ilyen kormánykritikus közszereplővel mondatta ki, hogy a választással minden a legnagyobb rendben volt.

 

Egészen bizonyosra vehetjük, hogy Márki-Zay Péter feltűnése Lánczi Tamás műsorában ugyanezt a célt fogja szolgálni. A kormányoldalon nyomon követik az ellenzéki hibáztatási játszmát, és most sietve teret nyitnak akár a kampányban – öt percet leszámítva – csak rágalmak céltáblájaként megjelenített miniszterelnök-jelöltnek is, hiszen most arról (is) fog beszélni, hogy ki mindenki hibás az ellenzéken belül a választási kudarcért.

 

Az állami média nem csak ahhoz nyújt segédkezet, hogy az ellenzéki szereplők tovább faragják egymást, hanem elsősorban ahhoz, hogy a két hete még rendszerváltó hévvel szónokoló figurák közül most minél többen elmondják: nem a NER, hanem a saját szövetségeseik baklövései vezettek az április 3-i eredményhez.

 

Ebből a kormányzati propaganda levonhatja a következtetést, miszerint már maga az ellenzék sem emleget demokrácia-problémát, egyszerűen az ügyesebb és egységesebb politikai erő legyőzte az ügyetlenebbet. Az ehhez szolgáltatott munícióval az ellenzéki közvélemény e jelesei a rendszerkritika alapjait ássák alá.

 

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy stratégiai, társadalomismereti, kampánytaktikai problémákról ne kellene beszélni. Már csak azért is muszáj, mert ezek mind együttesen eredményezték az ellenzéki választási katasztrófát. Érdemes lenne azonban elgondolkozni azon, hogy nyílt csalások azért sem lehettek, mert ott voltak ellenzéki szavazatszámlálók a szavazókörökben, valamint azért sem, mert választási rendszer, a médiastruktúra, a sokszoros kormányzati hirdetési túlsúly, a kormányzati politikusok kérdezhetetlensége, a helyi függőségi viszonyok együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a választás napján már minden „rendben” menjen. Aki ezzel nem számol, az talán mégsem érti egészen a választás kimenetelének okát. És ez egyáltalán nem menti fel az ellenzéket a saját felelőssége alól.

 

Az ellenzéki párt- és véleményvezéreknek nincs okuk arra, hogy ne fejtsék ki a véleményüket, de érdemes lenne többváltozós elemzést lefuttatni a vereség okait illetően, másfelől legalább azt megérteni, mire használja őket a kormánymédia. A rendszer nem csak legyőzi, de meg is alázza az ellenzéki oldalt azzal, hogy ismert személyiségeivel mondatja ki: nem a rendszer a hibás, az ellenzék maga volt tökkelütött.

 

Ez legalább olyan könnyen belátható, mint amennyire könnyű utánanézni annak, hogy Bencsik Gábor – akit valóban komikus kommunistázással püfölnek most az állami médiának szóló igen méréskelt kritikája miatt – eddig is mondott néha furcsákat, mint amikor például kritizálta a genderszakok elleni kormányzati támadást, vagy amikor azt mondta, Orbán néha mellényúl a valóság értelmezésekor. Ettől még Bencsik Gábor ott van, ahol van, a világon semmi nem változik attól, hogy rámorgott az MTVA-ra.

 

Ha már társadalomismeret, meg tapasztalat, akkor legalább alapszinten ideje lenne érteni és kiismerni a rendszert, amiben élni vagyunk kénytelenek. Saját rossz memóriánk a NER egyik legfőbb szövetségese.