Olimpikontól tanulhatnak a szegedi tollaslabdázók

A tokiói olimpián résztvevő tollaslabdázó, Krausz Gergely két napot tölt Szegeden. Ez idő alatt közös edzéseket vesz részt szegedi utánpótlás tagjaival, valamint beszáll a bajnoki címvédő felnőttcsapat tréningjébe is. Mindenkinek egy óriási motivációt a sportág legjobbjától tanulni.
Vass Imre

2022. január 18. 16:51

Olimpikontól tanulhatnak a szegedi tollaslabdázók

Krausz Gergely 23-szoros bajnok, ő volt az első magyar férfi tollaslabdázó, aki kijutott az olimpiára. A kiváló sportoló az aktív versenyzéstől visszavonult és most elsősorban a sportág népszerűsítésére koncentrál. A Magyar Tollaslabda Szövetség szervezésében a vidéki klubokat járja, most éppen Szegeden edzett. 

 

Krausz Gergely elmondta, örül a lehetőségnek, hogy a sok éves tapasztalatait át tudja a fiataloknak, a szülőknek és a feltőnn versenyzőknek is. 

 

Az egyik edzőpartnere Könczöl Ádám, az EL-CO Tech Tisza Tollas SE tehetsége, a magyar ranglista vezetője volt, aki gőzerővel készül a 2024-es, illetve 2028-as olimpiai kvalifikációra. Bár nem először találkoznak, de Ádámot nagyon motiválja a közös edzés. Elmondta, többször játszottak már, és ezeknek az összecsapásoknak minden pillanatát élvezte. Ő elsősorban a játéktechnikát és a sebességet szeretné megtanulni az olimpikontól.

 

Azt, hogy egy olimpiát járt sportolóval közösen lehet edzeni, sokat jelent a fiataloknak. 

 

A klub vezetője Hoffmann Péter örömét fejezte ki, hogy a szövetség és Krausz Gergely az El-CO Tech Tisza Tollas SE-t választotta az egyik helyszínnek. Szerinte a fiatalok már nagyon várják, hogy együtt játszhassanak, bezsélgessenek, edzenek a magyar tollaslabdázás egyik kiemelkedő játékosával.

 

Krausz Gergely a következő napon is ütőt ragad majd, előbb a szegedi utánpótláskorú játékosokkal edz, majd beszáll a bajnoki címvédő felnőttcsapat tréningjébe is.