NOE: a nagycsaládosoknak igényelni kell a gázárkedvezményt

Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan - hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedd reggel.
Vass Imre

2022. szeptember 27. 10:19

NOE: a nagycsaládosoknak igényelni kell a gázárkedvezményt

Kardosné Gyurkó Katalin azt mondta, az igényléshez szükséges dokumentumot az államkincstár honlapjáról lehet letölteni, majd be kell adni a kormányhivatalhoz.

 

Az elnök közölte, több mint 300 ezer nagycsaládos él Magyarországon, miközben eddig csupán 30-40 ezren jelentkeztek gázártámogatásra.

Kifejtette: az számít nagycsaládosnak, akinek legalább három gyermeke van és családi pótlékot kap.

 

Az igénylésről az MVM, a Magyar Államkincstár és a NOE honlapján is találni információkat - jelezte.

 

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta azt is, a kedvezményt folyamatosan lehet igényelni, ugyanakkor a kormány által bevezetett árstop december végéig van érvényben, ezért javasolt, hogy az érintettek minél gyorsabban töltsék ki a szükséges dokumentumot.