Nem politikai, hanem szakmai okok miatt hagyták ki az etyeki tanárok az október 6-i megemlékezést

Mi is beszámoltunk Etyek fideszes polgármesterének nagy nyilvánosságot kapott Facebook-posztjáról, amelyben mételyezőknek, ármánykodóknak, ferde gondolkodásúaknak nevezte az október 6-i megemlékezést kihagyó, az etyeki általános iskolában tanító tanárokat.
Az RTL Híradónak Vidra Gabriella, az iskola egyik „ármánykodó” tanára elmondta, hogy a polgármester kifakadásával ellentétben nem politikai, hanem szakmai okok álltak a távolmaradás hátterében, amiről ráadásul a tantestület közösen döntött. Az etyeki általános iskola szülői munkaközösségének elnöke azt is elmondta, mi volt ez a szakmai ok:
„Minden évben a 8. osztály szervezi meg az iskolai megemlékezést, és jelen pillanatban a 8. osztályos osztályfőnökök nem magyar irodalom, illetve történelem szakos tanárok, hanem más szakon tanítanak, így nem tudták úgy fölkészíteni a gyermekeket, hogy a falu előtt is megjelenhessenek.”
Zólyomi Tamás posztja egyébként az iskolában tanuló gyerekek szüleit és felháborította. Ezt jelezték is a polgármesternek, választ azonban nem kaptak, miként az RTL Híradó stábja sem, akiket Zólyomi személyesen tessékelt ki a polgármesteri hivatal épületéből.