Nem nagy dologról van szó, csak az életünkről – Lakner Zoltán jegyzete

Minden tiltakozás számít, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a kormányhatalom lecsapott néhány tiltakozó pedagógusra, és kirúgatta őket a tankerülettel polgári engedetlenségért.
Lakner Zoltán

2022. október 06. 11:09

Nem nagy dologról van szó, csak az
életünkről – Lakner Zoltán jegyzete

A kormányzati érvelés persze képmutató, de hát kit is lepne ez meg.

 

A polgári engedetlenséggel szembeni fellépés hivatalos indoka az oktatás rendjének, a diákok tanulásának akadályozása. Csakhogy a szaktanárok statáriális eltávolítása, ráadásul olyanoké is, akik osztályfőnöki posztot töltenek be vagy érettségi tárgyakra készítik fel végzős osztályukat, egészen biztosan sokkal nagyobb kárt okoz, mint a munkavégzés demonstratív felfüggesztése néhány óra erejéig.

 

A polgári engedetlenség alkalmazásáig sem jókedvükben jutottak el a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai, hanem azért, mert a pedagógusbérek szégyenteljesen alacsonyak. Ez nemcsak a tanárok baja, hanem azoké a diákoké és szüleiké is, akik nap mint nap szembesülnek a tömeges pályaelhagyás miatti pedagógushiánnyal. Aki a szülők közül megteheti, különórák fizetésével mérsékeli gyerekének hátrányát, ily módon juttatva valamilyen mértékű piaci jövedelemhez azokat a tanárokat, akiket akár az állam is megfizethetne ugyanezeknek a szülőknek az adójából. Ahol a szülőnek nincs pénze különórára, ott a gyerek elszenvedi az oktatási egyenlőtlenségek változatos dimenzióból adódó hátrányokat.

 

Az alacsony bérek miatt tiltakozó tanárok a maguk részéről törvényesen sztrájkoltak volna, ám a sztrájk szabályait tíz évvel ezelőtt eleve szűkre szabta a kormány, másfelől az állandósult vészhelyzeti vészhelyzetben a rendeleti kormányzás gondoskodott róla, hogy a törvényes munkabeszüntetés lehetősége a zéróhoz gravitáljon.

 

Csakis innen nézve lehet értékelni az oktatás hatalmi leuralását és szakmai szétverését immár belügyi államtitkárként irányító Maruzsa Zoltán pattogását, miszerint az erkölcsös pedagógusnak be kellene tartania a törvényeket.

 

A kormányzati képmutatás csimborasszója azonban mégsem ő, hanem a hagyományos értékek és a normalitás nagy szakértője, Kövér László házelnök. Szerinte egy pedagógus elhivatottságát nem határozhatja meg a pénz. Erre valószínűleg tényleg nincsen más szó, csak az arcátlanság, tekintve, hogy Kövér legutóbb idén márciusban kapott negyedmilliós fizetésemelést, nyilván az elhivatottságáért.

 

Történik – azaz, béremelésről lévén szó, nem történik – mindez a negyedszázad óta példátlan magasságba emelkedő infláció idején, amikor egyre többen küzdenek megélhetési gondokkal, így a rosszul kereső tanárok is, akikre a szülők mégiscsak a gyerekeiket bízzák rá.

 

A pedagógusok fizetését a kormány – korábbi ígéretét megszegve – évekkel ezelőtt elszakította a minimálbér emelkedésétől és az inflációtól is, ezért a bérek leértékelődése folyamatos. Manapság úgy áll a helyzet, hogy Romániában nagyobb összeget keres kevesebb munkaórával egy pályakezdő pedagógus, mint Magyarországon. Egy magyar tanár leginkább 60 éves kora fölött érheti el azt, hogy a hazai átlagbérnek megfelelő összegre emelkedjen a fizetése. A munka- és adminisztrációs terhelés, valamint az alacsony bérek, s valószínűleg nem kis részben a tankerületeken keresztül megvalósuló kormányzati presszió miatt tömeges a pályaelhagyás, és alacsony a tanárszakokra jelentkezők száma.

 

A tíz évvel ezelőtti „köznevelési” átalakítás romboló hatása a készségfelmérésekben és a továbbtanulási adatokon ma már jól látszik. Radó Péter oktatáskutató szerint az előző három kormányzati ciklus negatív folyamatait újabb négy kormányzati ciklusnyi idő alatt lehetne csak helyrehozni.

 

Le lehet tehát erőből nyomni a tiltakozó tanárokat, diákokat, szülőket, csak ennek az lesz a következménye, hogy tovább folytatódik az oktatás, és vele együtt az ország leépülése. Lehet álmodozni a 2060-ig tartó „korszak” építéséről, új szellemi keretekről és a gondolkodási narratívák átalakításáról, csak közben szellemileg és fizikailag is kiürül az ország.

 

Hogy a mostani tüntetések hova vezetnek, nehéz volna megmondani.

Az eddigi tapasztalat az, hogy habár megérinti Budapest és a vidéki városok általában legjobb iskoláit a tiltakozás, a tovaterjedés időben és térben korlátozott. A kormány a Kölcseys tanárok kirúgásával világos politikai üzenetet küldött: a legkisebb ellenállási gócra is lecsap, nem tűri az ellenállást. Tartok tőle, sokan elsősorban ezt az üzenetet értik meg, és nem a tiltakozókét.

 

Mégis, a kormányzati reakció annak a bizonyítéka, hogy minden tiltakozás számít.

 

A hatalom birtokosai is tudják, hogy fontos a tiltakozók hangja, példája, kreatív ellenállási magatartása, szellemessége, rokonszenvessége, bátorsága, áldozatkészsége és elszántsága. Az is számít, hogy bármennyien is, de vannak, akik szolidárisak velük.

 

A kormány érti, hogy hiteles szereplők okos együttműködése és az irántuk megnyilvánuló társadalmi szolidaritás teremthet egy másik Magyarországot.

 

Ha pedig a kormány megértette mindezt a maga hatalmi szempontjából, akkor talán sokkal többen megérthetik azok közül is, akikért, akiknek az érdekében Budapesten, Szegeden és sok más helyen az országban demonstráltak szerdán szülők, tanárok, diákok.

 

Ők megértették, hogy az életükért, legalábbis a Magyarországon élhető élet minőségéért és méltóságáért küzdenek.

Címlapon

mutasd mind