Nem minden kommunista, ami kocka – Szeged modern építészetéről a Pedagógiai Estéken

Szeged modern építészetéről tartott előadást Váraljai Anna művészettörténész, az IH-ban a Pedagógiai Estek sorozatában. Egyebek mellett arra kereste a választ: mit nevezünk modern építészetnek.
Bod Péter

2022. május 11. 13:57

Nem minden kommunista, ami kocka –
Szeged modern építészetéről a Pedagógiai Estéken

Miért nem szeretjük a modern építészetet? – tette fel a kérdést, az SZTE bölcsészkarának művészettörténésze, annak kapcsán, hogy Szeged 1930–1970 közötti építészetéről beszélt. – Alapvető gond, hogy ideológiai alapon közelítünk a témához. Nem teljesen alaptalanul, mégis, ajánlatos ettől függetleníteni magunkat.

 

A modern nagyvárosok nagy számban igényeltek új lakóingatlanokat, és ez a XX. században világjelenség volt. Példa erre budapesti Wekerle-telep (1908), amit Kós Károly tervei alapján építettek meg. A zsúfoltság és a nyomor felszámolását a maguk eszközeivel elősegíteni akaró építészek hittek abban, hogy új típusú lakásaikkal új életforma kialakítását segíti.

 

Szeged neves, két világháború közötti főépítésze, Pálfy-Dedinszky Imre Móraváros rendbetételét tartotta fontos feladatnak, nevéhez fűződik

az első helyi kerékpárút-hálózat kiépítése 1935-ben, vagy

a Kálvária téri Szent Kereszt Felmagasztalása Temploma.

 

 

A templom Fennesz László építész munkája, jól jelképezi az újfajta építészeti törekvéseket, a vasbeton használata. Éppen ennek kapcsán jegyezte meg Váraljai Anna: nem minden kommunista, ami kocka. Az egyház megújulási igénye az építészetben is kifejeződött, ezt példázza a Kálvária téri templom is.

 

A mai Juhász Gyula Gyakorló Iskola Boldogasszony sugárúti épülete 1930-ből való, a maga neobarokk stílusjegyeivel. „Az irányzat Klebelsberg kedvencének számított, de ebben az esetben nem beszélhetünk stílusdiktatúráról” – árnyalta a képet az előadó, majd arról beszélt, a Bauhaus nem vert igazi gyökeret Szegeden, összesen két ilyen lakóház épült – a vidéki szemléletnek kevéssé felelt meg ez az irányzat.

 

Az ország első női építészmérnöke a szegedi Várnay Marianne volt, ő tervezte az SZTK Szentháromság utca–Tisza Lajos körút sarkán álló épületét, amelyet pályázaton nyert el. Ugyancsak a nevéhez fűződik az Anna-kút 1937-ben megépült, majd 1963-ban lebontott ivócsarnoka. Az építész negyvenhat évesen a holokauszt áldozata lett.

 

(fotók: Fortepan)

 

– A szocreál építészeti stílus fogalmát nem használjunk jó – figyelmeztetett a művészettörténész. – A tervezés 1948 után valóban állami feladat lett, és ennek nyomán létrejöttek a tervező vállalatok.

A szocreál építészet, a szovjet minták tiszta utánzása valójában 1951–1954 között uralkodott Magyarországon. A helyi lakóépületek közül a Jósika utca 5–9. épülettömbje jó példa erre Szegeden.

 

A forradalom után új, szabadabb szelek fújtak a hazai építészetben. A cél az ország valódi modernizálása volt, így született meg a terv, hogy tizenöt év alatt épüljön egymillió új lakás. Ez egyebek mellett házgyári technológiával volt megvalósítható. Az Odessza lakótelep építése ennek nyomán kezdődött, részben téglaépítésű emeletes házakkal; a történelmi visszatekintés 1970-nel zárult, így a többi szegedi lakótelep építése nem volt témája az előadásnak.

 

 

Az önkiszolgáló, nagy alapterületű, egy légterű áruházak építése szintén fontos célkitűzés volt. Ilyen elgondolás állt a Tisza Áruház kivitelezése mögött.

 

Beszélt Váraljai Anna az előadás helyszínéről, az Ifjúsági Házról is. – Az 1977-ben átadott épület az 1974-ben elhunyt rosszemlékű Komocsin Zoltánról elnevezett téren épült meg, tervezője Hóka János volt. Az épület architektúrája nem nélkülözi a Bauhaus-elemeket – hangzott el Váraljai Annától.

 

A több átépítsen és átalakításon átesett épület kevés eredeti részt őrzött meg. Az egyik ilyen a vörös lépcsősor, ami a Boncz Géza terembe vezet.

 

Így él velünk együtt a múlt.