Nem hidegháború – Lakner Zoltán jegyzete

Orbáni békemisszió ide vagy oda, Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Lakner Zoltán

2022. február 24. 11:05

Nem hidegháború – Lakner Zoltán jegyzete


Két hét sem telt még el azóta, hogy évértékelő beszédében a magyar miniszterelnök – sokadjára – a hidegháborús logika felelevenítésével vádolta meg saját nyugati szövetségeseit. Ezenközben viszont úgy volt képes szóba hozni az ukrajnai válságot, hogy azzal kapcsolatban az orosz felelősséget még véletlenül sem említette. 

 

Azóta már valóban meg is történt az első lépés is a hidegháborús logika jegyében – Oroszország részéről. Az orosz elnök nem csupán elismerte az ukrán területen, Donyeck és Luhanszk megyékben található szakadár „népköztársaságokat”, hanem sok egyebet is nyíltan kimondott. Először is, rögtön „békefenntartást”, azaz orosz katonai jelenlétet ígért e baráti „államoknak”, egyúttal pedig azt is jelezte, hogy határaikat azonosnak tekinti a Donyeck és Luhansz megyék határaival, tehát arra utalt, hogy nem csak a hatalmas területű megyék szakadár részeire, hanem a megyék egészére igényt tart. Hosszú gondolatfutamokban kérdőjelezte meg Ukrajna államiságának alapját, ezen kívül pedig előre is az ukránokra hárított minden felelősséget az esetleges vérontásért, vagyis vérontással fenyegetett.

 

Aztán jött a végleges lépés, már nem hideg-, hanem valódi háborús logika mentén: csütörtök hajnalban bejelentette a támadást Ukrajna ellen. A hadműveletek ezekben a percekben is zajlanak.

 

A konfliktus akár még távolinak is tűnhet, hiszen alapvetően a több mint 600 ezer négyzetkilométeren elterülő Ukrajna túlfeléről van szó, ám a konfliktus sajnos egyáltalán nem olyan nagyon messzi. Részben azért, mert ijesztő módon indult meg az orosz invázió Ukrajna területére, részben pedig azért, mert Ukrajna szomszédos állam, ahol magyarok is élnek. 

 

Magyarok is haltak, amikor a szóban forgó szakadár területeken fegyveres konfliktusokra került sor 2014-ben az ukrán hadsereg és az orosz bábhaderő között.

 

Ezen kívül azért is érint nagyon sokakat, ami ma Ukrajnában megtörtént és megtörténhet, mert Putyin akciója és az Ukrajna integritását megkérdőjelező érvelése – valamint a kitört háború –a világ és azon belül Európa sok pontján is elhangozhat vagy akár meg is történhet, ha valakinek ilyesmi jut eszébe. 

 

Gondoljunk bármely tetszőleges volt szovjet tagköztársaságra – értsd, minden olyan államra, amely valaha az orosz birodalom bármely kiadásának része volt. A balti államok máris összerezzentek, és ugyanúgy agressziónak tartják Putyin ukrajnai „békefenntarását”, ahogyan Lengyelország is. De eszünkbe juthat Bosznia és benne a Boszniai Szerb Köztársaság is, szintén elég közel hozzánk. Sőt, Donald Trump Mexikóra vetette tekintetét (habár éppenséggel az Egyesült Államok ragadott magához mexikói területeket a 19. században, úgyhogy Trump ötletelése nem csak veszélyes hülyeség, hanem az analógia alkalmazása pont hogy Mexikó területi követeléseit támaszthatná alá az Egyesült Államokkal szemben – amennyiben lennének ilyenek). 

 

Ukrajna nem NATO-tag, így a területi szuverenitását érő sérelem kapcsán nem indultak be katonai automatizmusok, de éppen a rizikós párhuzamok sokasága arra készteti a nyugati országokat, hogy határozottnak mutatkozzanak Oroszországgal szemben. 

 

Az amerikai, brit és EU-s szankciók ebben a körben elsősorban a putyini klientúra kulcsszereplőit érintik, valamint például a banki kapcsolatokat, hogy az orosz állam és legfőbb haszonélvezői külső finanszírozási forrásai elapadjanak. Hogy ez mennyire rázza meg az oroszokat, homályos. 

 

Bár az orosz gazdaság egyablakos rendszerben működik, csakis az energiahordozók kitermelése és exportja számottevő, az viszont nagyon is az, és már rég geopolitikai célra használják fel az ezekkel folytatott kereskedést. Az ország küldő adósságának szintje viszonylag alacsony, az olaj- és gázár viszont magas, a kereslet hatalmas, így a szankciókkal és az Északi áramlat 2 üzembe helyezésétől való német elállással együtt is stabil marad az orosz gazdaság. Más kérdés, hogy hosszabb távon, már akár néhány év alatt is számottevő energiaforrás-diverzifikáció indulhat meg Európában. 

 

Németországban máris nyílt vita zajlik arról, hogy az EU legnagyobb gazdaságának extrém függőségét az orosz gáztól enyhíteni kellene, ez biztonságpolitikai érdek is. 

 

Elkerülhetetlennek látszik, hogy elsősorban az energiaárak növekedése miatt a mostani helyzetben a nyugati országok komoly gazdasági árat fizessenek az orosz birodalom(vissza)építési törekvések feltartóztatásáért, de ez a helyzet talán katalizálni fogja majd az orosz energiafüggőségről való leválást. 

 

Itt érünk vissza Magyarországhoz, amelynek kormánya nem csak látványosan barátságos Moszkvával – miközben imperialistának bélyegzi az Európai Uniót, aminek tagjai vagyunk, és a szitokszóként emlegeti Brüsszelt –, hanem évek óta következetesen építi az orosz kapcsolatot, amit a NATO-szövetségesek növekvő rosszallással figyelnek. A Putyin-Orbán-portfólió része Magyarország Oroszországtól való energiafüggőségének bebetonozása is, nagyjából a 2070-es évekig, a hosszú távú gázszállítási szerződés, valamint Paks 2 révén. 

 

Ha valamikor, most igazán érdemes lenne feszegetni, hogy a nagy stratégának tartott Orbán mégis hogyan képzeli a magyar jövőt ilyen körülmények között, s mégis mire alapozva hiszi, hogy Oroszország igényei megállnak a jelenlegi szinten.

 

A jelent azt meg látjuk, orosz katonák vonulnak Ukrajnába, Orbán meg a Honvédelmi Minisztériumba, készül az imázsvideó: az erős vezető megvédi országát. Közben egy szó sem esik arról, hogy a biztonsági kockázat amiatt az Oroszország miatt áll fenn, amelynek Orbán gazdasági értelemben kiszolgáltatja Magyarországot, és amelynek a kedvéért békeidőben sorra vétózza meg az uniós külpolitikai állásfoglalásokat. Orbánnal, a rend őrével szemben Márki-Zay Péter majdhogynem háborús héjaként jelenik meg a kormánymédiában, egy olyan nyilatkozata nyomán, amely a NATO-kötelezettségek akár katonai teljesítéséről szó – ha esetleg odáig jutnának az események. 

 

Orbán, aki évek óta az orosz nagyhatalmi érdekek európai beszállítója, és a magyar szuverenitást garantáló nyugati szövetségi rendszerek aláaknázója, huszonnégy óra alatt átalakult a haza védelmezőjévé. Mindeközben kínosan ügyel arra, hogy a biztonsági kockázat okáról, Oroszországról lehetőleg egy szót se ejtsen, hiszen a biznisznek folytatódnia kell.