Legalábbis, szép számmal lesznek, akik elhiszik, hogy a kormány az egész válságidőszak alatt hősiesen és fifikásan küzd az inflációval, és amikor, remélhetőleg, eljön egy elviselhetőbb periódus, azért is a kormányt fogják majd ünnepelni.

A kormány meg saját magát, de hát a kormányzati önünneplés így is, úgy is a hétköznapjaink része.

„A vevőink még mindig nagyjából azt hiszik, hogy a kormány ötletét a kormány fizeti”, nyilatkozta egy békéscsabai élelmiszerüzlet vezetője az RTL Híradójának, annak kapcsán, hogy Orbán újabb ársapkák bevezetését jelezte pénteki állami rádiós szereplése során. Részleteket azóta sem tudni, termékköröket sem, de talán nem is az az igazán lényeges, hogy a napraforgóolaj, a kristálycukor, a búzaliszt, a sertéscomb, a csirkefarhát és a csirkemell mellé mi zárkózik majd fel. Az árstop esetében a látvány és a tényleges hatás közötti szakadék némán tátong tovább.

A fent idézett kereskedő mondata arra utal, hogy – akárcsak a kamatstop esetében – a kormány más pénztárcájával veri a csalánt. Valójában az állam semmilyen intézkedést sem hoz az emberek, a családok megélhetésének védelmében. Ellenkezőleg, a rezsiáremelésen kívül éppen most vonja végképp háttérbe magát a szociális felelősségvállalás terén. Az élelmiszerek esetében a kormány a kereskedőkkel fizetteti ki egyes termékek árcsökkentését, nekik kell ugyanis állniuk a nagykereskedelmi és a bolti eladási ár közötti különbséget. A kormány a saját dicsőségét zengi, a számlát mások állják.

És mivel ezt a terhet nem bírják el, a boltosok más termékeken igyekeznek behozni az árstopon kieső bevételt. Így aztán az árstop összhatásaként az amúgy is jelentős infláció közepette jónéhány termék ára még nagyobb mértékben emelkedik, ami tovább pörgeti az általános árszint-emelkedést.

Ily módon a kormány valójában nem éri el a kívánt hatást, sőt az ellenkezője lehet az eredmény, árcsökkenés helyett még drasztikusabb árnövekedés. Ez tehát a valóság.

Csakhogy a „kormányzati valóság”, az valami más.

• Először is, attól, hogy az ársapkás termékek körül minden másnak az égbe szökik az ára, a látszat még inkább az, hogy a kormány nagy erőfeszítéssel óvja az emberek megélhetését. Hiszen amihez a kormány hozzányúlt, annak az ára a helyén maradt. A különbség napról napra, bevásárlásról bevásárlásra látványosabb a szabályozott és a szabályozatlan árak között. Legalábbis abban az esetben, ha az ársapkás termékek esetében nem alakul ki áruhiány. Minél magasabb az általános infláció, az ársapka annál jobb ötletnek, és annál védelmezőbb kormányzati beavatkozásnak tűnhet.
• Másodszor, a kormány mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben tudjanak róla, mi a helyzet másutt. Tényleg sokan nem tudják, hogy a hollandok nem fagytak meg otthon, két pulóverben a fűtetlen lakásaikban, a németek rengeteg nem orosz gázt vásároltak az elmúlt hónapokban, és hogy az áremelkedés mértékét illetően párját ritkítja Magyarország „teljesítménye”.
• Harmadszor, és legfőképpen, a kormány továbbra is megmaradt a járványidőszak alatt csúcsra járatott akciófilmes látványkormányzás effektusainál. A fő üzenet maga a „csinálás”, az ingujjra vetkőzés, az összeráncolt homlok, a mély hangon előadott, nagynak látszó gondolatok: íme a kormány, amely népéért dolgozik. Ennek az audiovizuális hatásait nehéz felülírni olyasféle közbevetésekkel, hogy jó, ha ennyire szeretik az ársapkát, miért nem a rendszerhasználati díjra teszik?

A válasz persze egyszerű: a kormány az általa hatalmasra dagasztott költségvetési hiányt finanszírozza az inflációval és a magasabb rezsi- és élelmiszerárak utáni áfa-bevétellel. Ami, amúgy, még mindig lehetne egy elfogadható politika, ha a költségvetés nyereségét célzott támogatásokra, oktatásra, egészségügyre fordítanák.

A lényeg azonban pontosan az, hogy semmin ne kelljen változtatni, legelsősorban a klientúra táplálásán és a társadalmi felemelkedés csatornáinak eltorlaszolásán ne.