Ne takarja el a szemét! Lássa, mi történik Ukrajnában! – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Szűcs Zoltán Gábor

2022. március 08. 13:14

Ne takarja el a szemét! Lássa, mi
történik Ukrajnában! – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Remélem, megbocsátják, ha most nem írok semmit a magyar belpolitikáról és egyébként is rövidebb leszek a szokásosnál. Nem mintha nem lenne mondanivalóm, hanem, mert amit, úgy érzem, most mindenképpen el kell mondani, mielőtt elnyeli a háborúval együtt járó putyinista trollok és az egyre jobban felpörgő választási kampány zaja, azt fölösleges cifrázni.

 

Ukrajnában ma véres, borzalmas háború zajlik.

 

Lakónegyedek, középületek, gyárak, utak, hidak pusztulnak el, életek, remények dőlnek romba, betegek nem jutnak megfelelő ellátáshoz, menekülőkre, ártatlan civilekre lőnek az agresszorok, emberek ezrei szoronganak pincékben, metróalagutakban, óvóhelyeken. Békés polgárok kénytelenek menekülni vagy csatlakozni a hazájukra támadó ellenség elleni küzdelemhez.

 

És mindez miért?

 

Azért, mert egy ország, amelynek megkérdőjelezhetetlen vezetője, egy volt titkosügynök, aki mindig is haragudott, amiért hazája elvesztette a hidegháborút és elvesztette birodalmát, és aki évek óta egyre könyörtelenebb, egyre brutálisabb eszközökkel, egyre nyíltabban autokratikus módon kormányozta Oroszországot, néhány nappal ezelőtt megtámadta a nála sokkal kisebb, gyengébb szomszédját.

 

A háborút megelőző napokban a világon semmi sem hangzott el az orosz vezetők részéről, ami komolyanvehető, valamennyire is koherens igazolást adott volna erre a háborúra és az ukránok részéről semmi, de semmi nem történt, ami hirtelen annyira megváltoztatta volna a helyzetet, hogy egyik napról a másikra elkerülhetetlenné váljon egy háború.

 

Mondják, a világban nincsenek fekete-fehér igazságok. Én sem szeretem a leegyszerűsítéseket. Ukrajna sem volt egy földre szállt demokratikus utópia, Oroszország sem volt a Pokol maga. A helyzet mégis világos és roppant egyszerű.

 

Ez egy minden igazolást nélkülöző, borzalmas terrorhadjárat egy demokratikus felhatalmazással rendelkező állam és annak békés népe ellen.

 

Bárki, akinek a háború képeit látva – sőt, tovább megyek, bárki, akinek abban a pillanatban, ahogy az orosz invázióról értesült, nem volt rögtön világos, hogy ennek a háborúnak nem lett volna szabad kitörnie és hogy a háború kitöréséért egyesegyedül Oroszország diktátorát, Vlagyimir Putyint terheli a felelősség, annak nagyon mélyen magába kell néznie és végiggondolnia, mi vele a baj. Bezzeg, Oroszországban naponta százával tartóztatják le azokat, akik nem csak tudják, de dacolva a fenyegetésekkel, ki is merik mondani, hogy ez a háború egy rettenetes bűn a béke és az emberiesség ellen.

 

Bárki, aki pénzt ad, ételt, ruhát, tisztálkodószereket, fedelet az ukrán menekülteknek, aki önkéntesként dolgozik, aki beismeri ezt a nyilvánvaló igazságot, hogy Ororszország háborúja Ukrajna és népe ellen bűn, aki nyomást gyakorol saját hazája kormányára vagy a nemzetközi közvéleményre, hogy ne hagyjuk cserben az ukránokat, az minden tiszteletet megérdemel.

 

Aki viszont egy ilyen helyzetben egyrészt-másrésztezik, aki az ukránokat hibáztatja, aki összemossa a háborús uszítást az Oroszország igazságtalan ukrajnai háborújának elítélésével, attól, bevallom, kellemetlen émelyítő érzésem támad. Ha ezt a hazámat képviselőktől látom, szégyellem magam.

 

  • Igen, a háború rossz dolog.
  • igen, a patriotizmust sokszor sokan használták arra, hogy értelmetlen célokért halálba küldjenek fiatalokat.
  • igen, a háborús hőskultusz többnyire undorító giccs.
  • igen, a háborúk első áldozatai a fegyvertelenek, kiszolgáltatottak, akik semmiről sem tehetnek.

 

Ez mind igaz.

 

És mégis: ezeknek az igazságoknak sem szabad összezavarnia bennünket, és nem szabad, hogy összekeverjük az agresszort a megtámadottal, az elkövetőt az áldozattal. Az önvédelem jogát is nehéz megtagadni bárkitől és bevallom, nehezemre esne elítélni azokat, akiknek az első reakciója az egy bajbajutott látványára, hogy segíteni akarna neki. Senki sem tudhatja, amíg olyan helyzetbe nem kerül, mit tenne, ha vízben fuldoklót látna, ha égő házból segélykiáltást hallana, ha látná, hogy a szeretteit vagy ártatlan idegeneket próbál valaki lelőni. Hogy ki mit nem tenne meg, azzal kapcsolatban az ítélkezésnek csak nagyon korlátozottan van helye a részemről. De az is biztos, hogy nagyon bizarr, kifordult világnak kéne lennie annak,

  • ahol elítélem a tűzoltót, aki bemegy a segítséget kérőért a lángoló épületbe
  • vagy azt az embert, aki egy busztragédia során a saját életét is kockáztatva
  • vagy akár fel is áldozva megment másokat vagy aki a mellette állóra kilőtt golyó elé veti magát.

 

Az altruizmus nagyon is emberi tulajdonság és olyan tulajdonság, amiért igazán nincs szégyenkeznivalója senkinek.

 

Mást nem is kérek senkitől, csak ennyit: hogy érezzen együtt a szenvedőkkel és ne takarja el a szemét az igazság elől! Ha semmi mást, ennyit igazán megérdemel az a negyvenmillió ember, aki február utolsó napjai óta ártatlanul szenved egy igazságtalanul rájuk kényszerített háborúban.