Nagy Sándor alpolgármester jegyzőkönyvbe vetette, hogy nagyot sóhajtott

Szécsényi Rózsa (MSZP) elnökletével ülésezett ma a közgyűlés jogi bizottsága, ami tizenhét napirendi pontot tárgyalt meg. Ezek többsége a pénteki közgyűlésen is szerepel majd.
241 focipályányi terület égett le Szegeden
Részt vettek az ülésen a közrendvédelmi és közbiztonsági feladatokat ellátó szervezetek vezetői, akik röviden beszámoltak a tavalyi évben végzett munkájukról. Szenti Szabolcs rendőr alezredes, a Szegedi Rendőrkapitányság megbízott vezetője egyebek mellett elmondta, hogy tavaly 1953 bűncselekmény vált ismertté, ami 2021-hez képest 11,4 százalékos csökkenést jelent. Elhangzott: csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is, 659-ről 553-ra. Ez a fokozott rendőri jelenlétnek és a város által folyamatosan fejlesztett, bővített térfigyelő kamerarendszernek köszönhető. Hogy mi lesz az idei évben a rendőrség számára a legnagyobb kihívás?

Szenti Szabolcs szerint az online térben elkövetett csalások. Harkai István rendőr ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes számára a közbiztonság fogalmát az is jelenti, hogy a gyermekeink ugyanolyan testi épségben és ugyanazokkal a vagyontárgyakkal térjenek haza a buliból, ahogyan oda elmentek. Azt mindenki megállapította az ülésen, hogy hazánkban Szeged az egyik legbiztonságosabb város.
Hallai Zsolt tűzoltó alezredes, kirendeltségvezető egyebek mellett elmondta, hogy tavaly tizenegy százalékkal nőtt a szabadtéri tűzesetek száma, ezeken 241 focipályányi terület égett le Szeged közigazgatási területén.
Kovács Tamás: Takarékos és szolidáris költségvetés
Szeged 2023-as költségvetéséről Kovács Tamás gazdasági alpolgármester tájékoztatta a bizottság tagjait. Az alpolgármester legfontosabb megállapításai:
- nominálisan 12 százalékkal csökken az állami normatíva,
- 1,1 milliárd forinttal több szolidaritási adót, összesen 3 milliárd forintot kell fizetnie a városnak,
- a hatszorosára drágul villamos- és a hétszeresére drágul gázenergia miatt 10 milliárd forinttal nőtt meg az önkormányzat rezsiköltsége, ami idén 13 milliárd forint, ebből 10 százalékot vállal a kormány, ami 1,3 milliárd forint rezsihozzájárulást adott az év elején, de még egyszer ugyanennyi kompenzációval számolt a város,
- tavalyhoz képest 18 milliárd forinttal nőtt meg az önkormányzat működési költsége, ami miatt át kellett csoportosítani a fejlesztésekre fordítható összeget, hogy finanszírozni tudja az önkormányzat a város működését,
- 1,2 milliárdról 1,5 milliárd forintra emelik a szociális támogatási rendszer keretösszegét, hogy enyhítsék a megélhetési válságot. Ennek keretében emelik 10 ezerről 15 ezer forintra a nyugdíjasok és a rokkantsági ellátásra szorulók egyszeri támogatását, valamint az általános iskolások beiskolázási támogatását,
- főleg önerős beruházások lesznek az idén, felújítják az Árvízi emlékmű környékét, 500 millió forintból városrészi, 1,1 milliárd forintból pedig útfelújításokat végeznek
Kovács Tamás azt hangsúlyozta tájékoztatója végén, hogy takarékos és szolidáris szemlélettel tervezték meg a város 2023-as költségvetését.
Német Ferencet úgy „leoltották”, hogy csak úgy füstölt
Amikor Német Ferenc (Fidesz) arról érdeklődött, hogy tervezi-e az önkormányzat, hogy energiatakarékos, ledes közvilágítási rendszert épít ki Szegeden, mint ahogy ezt már más városokban megvalósították, Kovács Tamás – nincs rá jobb szó – leoltotta Német Ferencet. Az alpolgármester emlékeztetett rá, hogy az elhíresült Elios-ügy, amit Tiborcz-ügyként is aprosztrofálhatunk, az utóbbi évek egyik legnagyobb port kavart korrupciógyanús ügye volt. Elhangzott: 40 millió forintot állítottak be a költségvetésben a közvilágítás korszerűsítésére, valamint az új beruházásoknál energiatakarékos, ledes világítótesteket telepítenek.

A lakásrendeletet azért kell módosítani, mert kimondta a Kúria a Fidesz és a vármegyei főispánság kezdeményezésére, hogy önkormányzati bérlakás esetében nem lehet szociális alapon lakbérkedvezményt adni. Ezzel kapcsolatosan mondta azt egyebek mellett Német Ferenc, hogy ők többször is jelezték, problémás a lakásrendeletet, és hogy szerinte az önkormányzat „átverte egy trükkel a szegedieket”, és a bíróság igazságot szolgáltatott. Ennél a pontnál szólalt meg Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, aki kérte, vegyék jegyzőkönyvbe, hogy nagyot sóhajtott.
Erre többen nevettek, mire Német Ferenc azt kérte, vegyék jegyzőkönyvbe, hogy az alpolgármester jót kacarászott.
Binszki József: Nem jókedvében teszi a város
– Mindig fájdalommal jár az intézmények bezárása, melyet nem jókedvében tesz a város – vezette fel az óvodabezárásokat Binszki József. A várospolitikai alpolgármester hangsúlyozta: a drasztikusan csökkenő gyermeklétszám és a brutálisan elszállt fenntartási költségek miatt kényszerül arra az önkormányzat, hogy az általa üzemeltetett 45 óvodából négyet – a Bem, a Szél, a Sás és a Honfoglalás utcai óvodát – szeptembertől bezárjon. Elmondta, az óvodai csoportok együtt és ugyanazzal az óvodapedagógusokkal maradhatnak, akikkel eddig is voltak, és a régi óvodájukhoz közeli gyermekintézményben helyezik el őket.
Binszki József egy példán keresztül világított rá a szükséges racionalizálásra. Elmondta, ha valakinek hatszobás lakása van, de csak négy szobát használ, akkor biztosan lezár és nem fűt, világít fölöslegesen két szobát ezekben az energiaválságos időben. Az ülésen részt vett és felszólalt egy szülő is, akinek a gyermeke a Bem utcai óvodába jár. Az alpolgármester a szülő felvetéseire mondta azt egyebek mellett válaszul, hogy a Bem utcai óvodánál nem a kihasználtsággal van a probléma, hanem azzal, hogy alacsony befogadó képességű intézmény, mely így nem működtethető gazdaságosan, ezért veszi át a feladatait szeptembertől a Földmíves utcai óvoda. Kardos János, a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője a fajlagos költségekre vonatkozóan elmondta, hogy míg a Bem utcai óvodában a gázfogyasztás fejenként 131 köbméter, addig ez a Földmíves utcai óvodában 70 köbméter. A villamosenergiánál is körülbelül ilyen az arány. Binszki József és Kardos János is azt hangsúlyozta, hogy a város a lehető legjobb körülményeket kívánja megteremteni az óvodáiban.