Nagy Péter országos csúcsot lökött a súlyemelő vb-n

Nagy Péter a tizedik helyen végzett összetettben a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság pénteki zárónapján a férfiak plusz 109 kilós kategóriájának B csoportjában.

2019. szeptember 27. 10:32

Nagy Péter országos csúcsot lökött a súlyemelő vb-n

A szegedi súlyemelő szakításban 176 kilón végrehajtott nyitófogását magabiztosan teljesítette, utána viszont sem a 181, sem a 182 kilogramm nem sikerült. Lökésben az indulás – 215 kilón – rendben volt, a 221-gyel már jóval nagyobb küzdelmet vívott, de megoldotta a feladatot, ráadásul a múltnak adta át 219 kilóval tartott magyar rekordját. A 225 kilogramm már túl soknak bizonyult, így összetettben 397 kilóig jutott.

„Kis csalódást érzek, de ahhoz képest, hogy sérülés, majd vírusos betegség miatt négy hét kimaradt a vb-felkészülésemből, elfogadhatónak tartom az eredményt. Pláne, hogy most, verseny közben a jobb könyököm is megfájdult. Úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam magamból, az országos csúcsomnak pedig kifejezetten örülök”

– nyilatkozta az MTI-nek.            

Hogy a kategória teljes sorrendjében hol végez, az a nevezési eredmények alapján a legjobb tíz ólomsúlyút felvonultató A csoport délutáni versenye után derül ki.
 

Tovább olvasom