Nagy Erzsébet a Témában: A PDSZ bojkottra szólítja a pedagógusokat

A Szeged Televízió Téma című műsorában Balogh Judit műsorvezető vendége Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője volt. A beszélgetés apropója, hogy a tanárok bojkottot hirdetnek az emelt szintű érettségiztetésre, ezzel is nyomást gyakorolva a kormányra. Már több mint kétszáz pedagógus jelezte részvételi szándékát.
Miszlai Dorina

2023. március 05. 10:04

Nagy Erzsébet a Témában: A PDSZ
bojkottra szólítja a pedagógusokat

A Csongrád-Csanád megyei tankerület a probléma elé kíván menni, ezért jelentősen megemelte mind a közép, mind az emeltszintű érettségiztetés bérét. Nagy Erzsébet szerint ez tekinthető részeredménynek, hiszen meglehetősen alacsony volt az eddigi bérezés, ugyanakkor hozzátette, hogy nem ez volt az elsődleges célja a bojkottnak, hanem az, hogy a kormány végre érdemben kezdjen foglalkozni a követeléseikkel. A PDSZ arra buzdítja a tanárokat, hogy minél többen csatlakozzanak, hiszen csak akkor lehetne nyomást gyakorolni a kormányra. Hozzátette azt is, hogy nem az érettségiztetés megakadályozása a cél, ezért csak az emelt érettségire hirdettek bojkottot – habár sem a közép, sem az emeltszintű érettségiztetésre nem kötelezhetők a tanárok. 

 

Azért hirdették meg az érettségi előtt ilyen korán ezt a bojkottot, hogy a kormánynak legyen ideje eleget tenni a követeléseiknek, és a tanárok vissza tudjanak lépni a sztrájktól még az érettségi megkezdése előtt.

 

A beszélgetésben kitértek az Orvosi Kamarát érintő változásokra is, amely törvénymódosítást ugyanolyan gyorsan hozott meg a kormány, mint a pedagógusok esetében. Többek között a magyar kormány gyors és egyeztetés nélküli törvénymódosítása miatt nem érkeznek Magyarországra uniós források, amelyekből a pedagógusok bérét akarja rendezni a kormány. Nagy Erzsébet úgy látja, hogy mindenképpen jelezni kell az Unió felé, hogy a kormány nem tesz eleget a tanárok helyzetének megoldásában, illetve azt, hogy amit a magyar kormány állít – miszerint tárgyalások folynak a magyar kormány és a pedagógusok között –, az nem felel meg a valóságnak, ezzel pedig újabb nyomást lehetne gyakorolni kormányra. Éppen ezért nem tartja naiv elképzelésnek, ha a kormány végre a központi költségvetésből kezdené rendezni a tanárok fizetését, és nem az uniós pénzekre várna, hiszen a bérrendezések még mindig kevesebbe kerülnének, mint amennyi pénzt az Unió kiutalna, ha visszatérne az Orbán-kormány a jogállamiságba.

 

Végül Nagy Erzsébet azzal zárta, hogy kiállnak az Orvosi Kamara mellett és szolidaritási közleményt adnak ki, melyben elutasítják a kormánynak azt a lépését, hogy elhallgattatnak minden, számukra kellemetlen hangot.

 

Nézze meg (újra) a beszélgetést!

Vélemények

mutasd mind