– Harmincötéves volt, amikor 1982-ben a Humorfesztivál fődíjasaként egyszerre közismert, népszerű ember lett. Úgy érezte a fesztivál előtt, hogy most valami nagyot kellene alakítani, mert szintet szeretett volna lépni, Budapestre kerülni, és ezzel óhatatlanul maga mögött hagyni Szegedet?

– Amikor beneveztem, már két éve sikert arattam a Rátóti Humorfesztiválon a tízpercre kurtított rajzos-zenés számommal, ezt 1980-ban le is adta az M2 az Amatőrök is elkezdhetik című műsorban. A Kocka utca 13 már egy kiérlelt, sikeres estem volt, tudtam, hogy ütős lesz a részlete, és ez már az elődöntőben igazolódott.

Marton Frigyes rendező győztesnek tekintett. Eközben én azért brusztoltam, hogy egy erős középdöntős, majd, hogy egy még jobb döntős monológom legyen. Végül egy szegedi tájszólásban fölolvasott mesével arattam sikert, amelyben leadás előtt vissza kell állítani a lakást az eredeti állapotába. Hab volt a tortán, hogy szerződtetett a Mikroszkóp, a távozó Hofit kellett pótolniuk. Nem szerettem volna Budapestre távozni, de egyértelmű volt: csak ott teljesedhet ki a pályám.

– Szegeden sikeres volt, helyben nagyon sokan ismerték, de gondolom, hogy a milliós hallgatottságú Humorfesztivál sikere után sok tekintetben nagyot változott az élete. Mennyire volt akkor nehéz feldolgozni a sikert? Leselkedett-e Önre a veszély, hogy elszáll a sikereitől és hosszú távú stabil karriert nem fog tudni építeni magának?

– Csak a lakhelyem változott meg, de én sosem lettem pesti, inkább egy ott élő szegedi, és mivel az, amit én csináltam, írtam és előadtam, a hozzám köthető szociókabarét a már befutott humoristák nem művelték, adott volt a helyem a humoristák palettáján. Alapvetően olyan vagyok, aki földönjáró ember marad, akkor is, ha ekkora népszerűséget kell földolgoznia. Mindig azt vallottam, hogy a humorom elveszhet, sikertelenné válhatok, de emberként meg kell őriznem magam. Azt hiszem, máig sem okoztam csalódást. Maradtam, aki voltam: egy Szegedről startolt fickó, aki nem felejti el, honnan indult.

– Milyen volt a budapesti fogadtatása a Rádiókabaré szerzői és szerkesztői között? Segítőkészséggel találkozott vagy szakmai irigységgel? A hirtelen a fővárosban került Nagy Bandó András mit érzékelt abból, hogy milyen a pálya és milyen viszontagságok várnak rá? Mennyire bizonyultak jóknak a megérzései?

– Ahogy az imént mondtam: volt helyem a műhelyben, ráadásul még a humoristák is szerettek. Egyik kollégámtól tudtam meg, hogy Kabos Laci a Vidám Színpad előadása után (amikor a Telepódiumot rögzítettük) a büfében maradt, a nézőtéri oldalbejáró függönyén át kukucskálva minden este végignézte a monológom, és Kellér Dezső is szeretett, ezt személyesen mondta el. Soós Bandi többször föllépett velem, Kaposy Miklós pedig egy teljes Karinthy Színpados órában adta le az oda írt írásaim.

– A humoristától nem szokványos, hogy politikai-közéleti szerepet vállaljon magára. Önnél ez is viszonylag korán történt. A Pécs melletti Orfű polgármestere lett 1990-ben, de a tisztségről tíz hónappal később lemondott. Elmondaná ennek a rövid történetét?

– Ezt már többször elmeséltem, röviden a lényeg: 1982-ben léptem föl Orfűn, 1985-től már hétvégi házunk volt az Orfűi-tó fölött, és amikor elegem lett Budapestből, épp telkeket hirdettek, így 1990–1991-ben eladtuk a pesti kéglinket, és ott építettünk egy házat. Ekkor beszélt rá a falu értelmiségi köre, hogy induljak. Minden porcikám tiltakozott ez ellen, mert nem erre születtem, de győzött a túlerő. Az ország első megválasztott polgármestere lettem, és egy éven át hajtottam reggeltől késő estig, miközben mellékállású polgármesterként csak két nap kötelezettségem lett volna. Eközben se föllépés, se olvasás, se írás, így aztán lemondtam, mert a hivatalnoki meló megette volna a pályámat. Egyébként ez nem „politika”, hanem helyi szolgálat. Igaz, ma már politikai éle van az efféle szolgálatnak is.

– Még egyszer próbát tett a politikával, 2014-ben a LMP országgyűlés képviselőjelöltje lett, de nem nyert. Miért érzete akkor úgy, hogy ezt kell tennie? 

– Röviden mondom, erről is beszéltem már több helyen: Schiffer és az akkori LMP segítője voltam. Egy alternatíva a vásárhelyiek előtt, akik akkor még nagy többségben Lázár hívei voltak. Jelenlétemmel az LMP-re irányíthattam a figyelmet, és hinnem kell, bejött, amit gondoltam: elérték a parlamenti küszöböt.

– Több mint harminc könyv szerzője. Ezek között többségében gyerekkönyvek találhatóak, de olyan felnőtteknek írt szépirodalom is, mint a Sosemvolt Toscana című regény. Mi sarkalta ennek a kötetnek a megírására? Szeretett volna berobbanni a kortárs magyar irodalomba? Sikerült ez? Milyen kritikákat kapott ez a regénye?

– Még 1986-ban jött ki az első könyvem, az Úton-útfélen, aztán 2000-ben még egyszer. Ettől kezdve írtam, s újabb nagy sikerként jött az András könyve – Fordított teremtés, majd sorban a többi, és unokám megszületésekor a Jelenkor adta ki a Madarak tolláról című verseskötetem. Ezután egymást követték a gyermekeknek írt kötetek, immár húsz mese- és verseskönyvem jelent meg. Ernő bátyám elvesztése után öt évvel, 2006-ban írtam meg a Toscanát. Az ő emlékére, de nem róla. Azóta a Míg meg nem haltak (húsz idősápolós történet), majd az Arankakor (ötvenes évek, kulákká tett és megölt apa és családja hiteles története) is kijött. A terjesztői hálózat viszont brutális százalékot vesz le a boltokba került könyvek árából, úgyhogy mostantól már csak a „magad uram” változat él: a bando.hu oldalamon kínálom a köteteim, és ugyanott mutatom meg a festményeimet. A tavaszra tervezett kiállításomra elég nagy anyagot hozok ebből az Agórába.

– A napokban ünnepelte, bár nem tudom, hogy ez a megfelelő kifejezés, a hetvenötödik születésnapján. Mennyire fontosak Ön számára az évek, és vele az évfordulók. Hatvanadik születésnapján egy interjúkötet jelent meg Önről, Nagy Bandó világa címmel, legutóbb pedig ebben az évben a Mögöttem az élet című kötet. Számot vet, összegzi az életét? Ha igen, miért tartja, érzi ezt fontosnak?

– A bezsebelt éveknek örülök, az ötvenediket és a hatvanötödiket sok baráttal ünnepeltem meg, s most a hetvenötödik is ünnepélyes volt. Kellenek az ilyen ünnepek! Igaz, ezt most Rita, a feleségem és Gvendolin, a tizenkét éves kislányom is nagyon szorgalmazta. Mit lehet tudni, milyen lesz a nyolcvanadik. évforduló? Humorista életművemet már hatvanöt évesen kiadtam a 800 oldalas Egyedül állok című kötetemben. A Mögöttem az élet, mely sorrendben a 48. könyvem, tulajdonképpen emlékirat, s mégsem az: az emberiség történetébe illesztettem be a magam mozaikjait, négyszáz egyoldalas írásban mesélem el a történéseket. Sajnos az első kiadás fogytán van, és még nincs kész a második kiadása, de a megrendelőknek kis csúszással elküldjük majd. A kötet záróblokkja egy verses beszélgetés a kaszással, szürreális és groteszk, elgondolkodtató és derűs, szóval olyan, amilyen én vagyok és voltam ezidáig. Örömöm, hogy elkészíthettem egy életleltárt, de a raktárkészlet még nem teljes, az elkövetkező huszonöt év még reményt keltőnek tűnik.