MSZP: 17 százalékkal nőtt a több mint egy éve munkát keresők száma

A koronavírus-járvány következtében Magyarországon 17 százalékkal nőtt a több mint egy éve munkát keresők száma – mondta az MSZP elnökhelyettese szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Vass Imre

2022. január 15. 15:14

MSZP: 17 százalékkal nőtt a több mint egy éve munkát keresők
száma

Komjáthi Imre úgy fogalmazott, „hazug kormányzati propagandával nem lehet elfedni a valóságot”, vagyis azt, hogy Magyarország nem előre megy, hanem hátra.

 

A szocialista politikus szerint ezt mutatja, hogy a kormány korábban 9 hónapról 3 hónapra csökkentette az álláskeresési járadékot.

 

Az MSZP elnökhelyettese azt kérte a választóktól, hogy aláírásukkal támogassák az ellenzéknek az álláskeresési járadék kiterjesztésére vonatkozó népszavazási kezdeményezését.

 

Berki Sándor, a Párbeszéd kisebbségi és etnikai referense azt mondta: Magyarországon jelenleg 240 ezer ember kap álláskeresési járadékot, de három hónap alatt - különösen vidéken - általában nem lehet új munkahelyet találni.

 

Címlapon

mutasd mind