Mozizgatunk: Nicolas Cage végre csinált egy jó filmet, egy szarvasgomba-kereső disznó kellett hozzá

A szokásos heti mozis okoskodás Gedzóval és Kovács M. Norberttel.

2021. szeptember 16. 11:00

Mozizgatunk: Nicolas Cage végre csinált egy jó filmet, egy szarvasgomba-kereső disznó kellett hozzá

Gedzo megint belehúzott és megnézett legalább féltucat filmet, amik között meglepően jók és meglepően pocsékok is voltak. Az Amazon júliusban bemutatott filmje, A holnap háborúja Chris McKay rendezésében és Chris Pratt főszereplésével egy nem rossz, de alapvetően felejthető sci-fi, amit nem nagy időpocsékolás megnézni, de annak sem marad ki semmi az életéből, aki nem foglalkozik vele. Nicolas Cage új filmje, a Pig már eleve amiatt meglepő, hogy a története nem egy tucat klisédömping, hanem valami olyasmi, ami fel tudja kelteni az érdeklődést, szórakoztató, és Cage is újra értékelhető alakítást nyújt benne, miközben az ellopott disznóját (!) keresi, ami amúgy a megélhetését biztosítja az erdőben, ahol remeteként szarvasgomba-szeresésből él. Ehhez képest majdnem a nézhetetlen kategóriát súrolja Angelina Jolie Akik az életemre törnek című filmje, ami nagyjából olyan, mintha egy 90-es évekbeli Steven Segal-filmet néznénk, 2021-es kiadásban, valamivel atraktívabb főszereplővel. Gedzo azért nézte meg, hogy másnak már ne kelljen. A sokat emlegetett százas listáról hármat pipált ki emberünk: a Holdfényt, ami a legnagyobb port azzal kavarta, hogy úgy kapta meg a legjobb filmnek járó Oscart a 2017-es díjátadón, hogy először a Kaliforniai álomnak adták oda a díjat. Az Oscar történetének legnagyobb blamáján kívül persze van más is, amiért érdemes megnézni Barry Jenkins filmjét, el is mondjuk, mik ezek. Mint ahogyan jól megdumáljuk a már számtalanszor szóba került klasszikust, Stallone Rocky-sagájának legelső részét, ami 1976-ban megkapta a legjobb filmnek járó Oscart, és amivel Stallone, bár nem díjazták, egy nagyon szűk, nagyon illusztris társaság tagja lett. És akkor ott van még A turné, Rob Reiner 1984-es, rendkívül szórakoztató filmje egy kitalált zenekar történetéről, ami még azt is el tudta érni, hogy az IMDb-n 10-es helyett 11-es skálán osztályozzák.

Mozizgatunk · Negyedik évad - Tizenegyedik rész · 2021.09.15.

 

Mindezeken túl beszélünk még a Yesterday című Danny Boyle-filmről, ami nemcsak rendezője miatt (Trainspotting, Gettómilliomos stb.), hanem az izgalmasnak tűnő sztorijával is felkeltette az érdeklődésünket (egy furcsa áramkimaradás hatására a The Beatles törlődik a történelemből, csak egyetlen ember, egy zenész emlékszik a dalaikra, aki ezekkel a dalokkal csinál világraszóló karriert), végül azonban csalódnunk kellett, mert az ígéretes alapanyagból egy kifejezetten középszerű, romantikus film lett, amiben a legendás zenekar legendás dalai szinte csak háttérzeneként funkcionálnak. És akkor ott van még A komornyik, Lee Daniels sztárparádés filmje, amiben még a pár perces mellékszerepekben is olyan gigászok tűnnek fel, mint Robin Williams, Alan Rickman, Vanessa Redgrave vagy Jane Fonda, de a sort még bőven folytathatnánk. A főszereplők Forest Whitaker és Oprah Winfrey, a sztori igaz történeten alapul, és a Fehér Ház nyolc elnököt szolgáló komornyikjának magánéletén keresztül mesél a huszadik század második felének amerikai polgárjogi küzldemeiről, és persze fordítva.

Szóba kerül még a jövő héten kezdődő Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a heti mozipremierek is, meg még egy csomó minden, ami film, filmzene és egyéb vonatkozó dolgok. Szokásunkhoz híven.

Hallgassa, aki úgy érzi!

kmn