Profi segítők érkeztek Mohácsról és környékéről, a busók, hogy a lehető leghatásosabb és eredményesebb legyen a dorozsmaiak télűzése – kaptuk a tájékoztatást Fodor Antal önkormányzati képviselőtől, aki azt is elmondta: első alkalommal szerveztek ilyen rendezvényt Dorozsmán, ami egy vonatkozásban különbözik minden ilyen jellegű hazai eseménytől.

Kíváncsiak lettünk. Kiderült, hogy szombaton nem kiszebábot égetnek el a télűzési szeánsz végén, ahogyan ez az idevágó hagyományokból következik, hanem egy szalmából készült boszorkányt. Szegeden, Szeged környékén ez nem szorul magyarázatra – tette hozzá a képviselő sokat sejtetően mosolyogva, amivel nem nagyon tudunk vitába szállni. Egy kérdés maradt bennem: hol lehet akkora kereplőket kapni, amilyeneket a busók kezében láttam.

Az érdeklődésre egyáltalán nem lehetett panasz. Nagyon nagy számban gyülekeztek döntően helybeliek a télűző tűzgyújtásra, amelynek menete a dorozsmai a Negyvennyolcas utcán található tájháztól indult a kispiacra, a boszorkányégetés helyszínére. 

A tájház szárazkapujában várakozó szalmaboszorkányra, Átkos Ágnesre mindenki, akinek kedve tartotta, gombostűvel odatűzhette kis cetlire írt kívánságát, amiben azt kellett megfogalmazni: mit vigyen el a tél. Sok mindent! 

A kívánságok többsége szokványosnak mondható: betegséget, szegénységet, gonoszságot, pénztelenséget, sötétséget, feszültséget és félelmet. Voltak ennél sokkal konkrétabbak is: a szívelégtelenséget, a magas vérnyomást, az inflációt és a háborút. 

Akadtak még ennél is személyre szabottabbak. Valaki azt kívánta, hogy ne legyenek kövérek a kutyái, más valaki azt szerette volna, ha kevesebbet kellene a jövőben kutyát sétáltatnia. Valaki azt kívánta, hogy a télbúcsúztató vigye elé a NER-t úgy, ahogyan van. Valaki azt kérte, hogy ne legyen beteg a férje, és egyben azt is, hogy ugyanez a valaki szokjon le az italról. Erre rímelt egy másik cetlin található üzenet: űzzék el a gyerekeitől az alkoholt. Egy másik cetlin azt szerepelt, hogy ne legyen olyan drága a COOP-bolt, egy másik kérés két keresztnevet említve azt a kérést tartalmazta, hogy szűnjék meg a vita e két ismerős vagy rokon között.

Átkos Ágnes nem kerülhette el a sorát. Utolsó útja a vesztőhelyre, a dorozsmai kispiacra vezetett, ahol annak rendje és módja szerint elégették. Nem meglepő módon ez a jelképes halál nagy örömöt váltott ki.

És még egy kérdés maradt a végére: akkor most már tényleg tavasz lett?