– Hogyan született a Kakukkfészek zenéje? Kapott hozzá instrukciókat, vagy elég csak a darabot elolvasni?

– Ahhoz hasonlítanám, mint amikor felkérnek, hogy filmhez írjak zenét. Felértékelődik a háttérzene szerepe, tehát az olyan zenéé, amivel az érzelmeket vagy a jeleneteket és azok érzelmi töltetét meg lehet vagy meg kell támogatni. A Kakukkfészek esetében nem csak erről van szó. Vidovszky György rendezővel találtunk a darabban olyan részeket, amelyek alkalmassá tehetők voltak arra, hogy egy furcsa, sajátos dalként szülessenek újjá. Bromden törzsfőnök szerepében ezt Borovics Tamás nagyon-nagyon jól oldja meg, mert néha nem is tudom eldönteni, beszél vagy énekel. A másik ötletünk az volt, hogy ha már pszichiátrián játszódik a darab, legyen benne zeneterápia, ami olyan pontokat ér el a betegek lelkében, amiket szavakkal nem lehetne. Két, egymástól korban távol álló hangszer szólaltatja meg ezt a végletes világot: egy klasszikus cselló és egy elektromos gitár.

– Teljesen más lehet musicalhez zenét szerezni. Hogyan alakult hármuk együttműködése Geszti Péterrel és Tasnádi Istvánnal az Ezeregy éjszaka megírásakor? Geszti Péter azt nyilatkozta, tíz éve formálódik ez a worldmusical.

– Aktív zenészként sokáig dzsesszel foglalkoztam, aztán sokat dolgoztam Palya Beával, Szalóki Ágival, Bognár Szilvivel a magyar énekesnők közül, akik a folk és annak a határterületein mozognak. Régen érett már, és nagyon örülök neki, hogy megszületik egy ilyen musical, még ha a worldmusic hullám lecsendesül is. Különösen azért, mert ezt a keleti dallamkincset nem dolgozták még bele az európai musicalhagyományok világába. Jómagam játszom orientális hangszereken. Miután az európai zenét megtanultam, elvégeztem az iskolákat, elkezdtem tágítani a látókörömet, tanultam indiai és török zenét. Ezért sikerült ezt a keleti hangzást beemelni a számunkra otthonos európai musicalek világába. Miközben minden ízében eredeti mű jött létre, mellyel keresztmetszetet adunk az európai és keleti zenékből, a dalok arculatát megszabja az orientális dallamvilág. Mégis otthonos az európai fülnek, mert mi itt élünk, és én is így látom a világot, én sem vagyok indiai.

Valóban tíz éve kezdtünk el együtt dolgozni az Ezeregy éjszakán, egyszer már majdnem megvalósult a tervünk, de külső körülmények lelassítottak minket. Aztán jött a világjárvány, ami mindenkit visszavetett. Most meg, tudjuk jól, a kulturális élet amúgy sem szárnyal. Mindent együttvéve nagyon örülünk, hogy színpadra kerül az előadás, mert mind a hárman nagyon szeretjük a meséjét, a figuráit. Igazi családi színház lett, mert mindhármunknak vannak gyerekeink, és bennünket, hármunkat is elvarázsolt ez a világ. Nagyon erős együttműködés alakult ki köztünk.

– Hogy kell elképzelni az együttműködést? A szöveg született meg először, vagy a dallam?

– A mi sorrendünk úgy alakult, hogy Tasnádi Istvánnak megvolt az átirata az Ezeregy éjszakából, melyben megvoltak a karakterek, róluk beszélgettünk, hogy ki milyen. Persze ahogyan a mesékben általában, itt is jó és gonosz áll egymással szemben. Ám a munka folyamán a szövegkönyvből kibomlottak ezek az egyszerűnek tűnő figurák, és személyiséggé formálódtak. A dalok megírásakor nem úgy dolgoztunk, mint előtte másokkal. Korábban ugyanis rengetegszer kaptam verseket, népköltéseket, és ahhoz tettem zenéket. Itt nem így ment, hanem fordítva: a szövegkönyv alapján írtam a zenéket, és Péter arra írta a dalszövegeket. Elképesztően leleményes és pontos szövegeket ír. Hihetetlen, honnan kerít annyi szót, ami precízen ráillik a dallamokra. Már-már nálam is jobban érzi az eredeti dallamot. Másokkal előfordul, hogy utóbb kicserélnek egy-két szót, mert jobb jut eszükbe, de ő nem, Péter nagyon tiszteletben tartja a zene művészi dallamvezetését, nagyon figyel rá, hogy az megmaradjon minél jobban. Hát így zajlott nálunk a munka.

– Hogy születik több figurához illő dallam, ami vonzza a verssorokat?

– Amikor elolvasom a szövegkönyvet, megjelenik egy-egy virtuális figura, és ahogy elkezdem írni a zenét, kicsit a személyiségem egy része elkezd átlényegülni, átalakulni. Ne horrorfilmet képzeljen azért, de például a főgonosz, Dzsáfár dalánál már üvöltöztem a szobámban, hogy kijöjjön az a hangulat, ami szükséges a dalhoz. Ugyanígy a lírai bohém szereplő és a szerelmes ifjú is kiteljesedik a zenén keresztül. Majd miután megírom, fel is éneklem a dallamokat, mert rettentően fontos az előadásmód. Még ha az én hangommal nem is olyan minőség, mintha egy énekes tenné, de az érzelmi töltetet feltétlenül hozzáadom a dalokhoz. Így már lehet hozzá dalszöveget írni, koreográfiát csinálni. Később felvesszük a zenét stúdióban, rendes hangszerekkel.

– Melyik a kedvenc dala az Ezeregy éjszakából?

– Egyik nap ez tetszik, másik nap az, annyira különbözőek. Vannak mélyebb, tartalmasabb, érzelmesebb dalok, van, amelyik a gonoszság netovábbja, és vannak hatalmas, himnikus tömegjelenetek. Mindegyik szép a maga módján – így fogalmaznék diplomatikusan. (Nevet.)

– Az előadáson is hallhatjuk önt valamilyen különleges hangszeren játszani?

– Ez a rendező döntése, nem esett még szó róla. Nem zárkózom el előle.

– Hány hangszeren tud játszani tulajdonképpen?

– Nagyon sokfélén, attól függ, hogyan számoljuk. Játszom kis furulyán és nagyon is – az kettő? A dolgozószobámat úgy kell elképzelni, hogy az egyik oldalon vannak az európai hangszerek szépen egy csokorban, ha körülnézek, akkor látok csellót, elektromos gitárt, két klasszikus gitárt, basszusgitárt, két szaxofont, klarinétot. Ha a másik oldalra nézek, ott egy szitár, ami indiai pengetős hangszer, van bolgár hegedű, gadulka. A falon pihen a török pengetős hangszer, a kemenche. Ha koncertre kellene valamelyik, akkor nyilván levenném, és sokáig gyakorolnék. Zenekarokban is sokfélén játszottam, és mindegyikkel rengeteget foglalkoztam, mert alapvetően nagyon szeretem a hangszereket, de nem mindegyikkel vállalkoznék szólókoncertre a Zeneakadémián. Az Ezeregy éjszakában is mind megszólal, mert játszik egy európai nagyzenekar úgy, ahogy megszoktuk, csellóval, hegedűvel, nagybőgővel, kürttel és így tovább. Emellé társulnak hangzásban az izgalmas keleti hangszerek és még olyan, a könnyűzenéből ismert hangszerek, mint a basszusgitár.

– Melyik volt a legelső hangszer, amin megtanult zenélni?

– Klasszikus gitáron, utána következett a szaxofon, sokáig játszottam bőgőn, majd zenét kezdtem írni. Aztán elkezdtek vonzani a népzenék és azon belül is a keleti zenék, egyre több hangszert ismertem meg és tanultam meg rajta játszani. Időközben csodálatosan megváltozott a világ, fiatalkoromban messzire kellett utazni ilyen keleti fortélyok után, mostanra felköltözött a tudás az internetre, könnyebben elérhető. Ha valamit keresek, elég csak a videók között szétnézni. Ha belegondolunk, azt is mondhatjuk: nagy faluvá vált a világ, hiszen ha valaki hegedülni akar, egy karnyújtásnyira megmutatja neki valaki, hogy kell.