Mondjanak le az alapítványi egyetemek rektorai! – követeli az Akadémiai Dolgozók Fóruma

Teljesen elhibázottnak tartja az ADF az Európai Unióval, ezen belül az Európai Bizottsággal vitába szálló alapítványi egyetemi rektorok részéről azt az alapállást, amely becsületbeli ügynek igyekszik beállítani a magyarországi felsőoktatás átalakításáról folytatott vitát Brüsszel és Budapest között – szögezi le a hazai felsőoktatás kérdéseiről az elmúlt években gyakran és markánsan véleményt formáló Akadémiai Dolgozók Fóruma.
Az ADF szerdán kiadott nyilatkozata szerint hiába érvelnek az Európai Bizottságnak írt levelükben az alapítványi egyetemek rektorai úgy, hogy az egyetemi szenátusok is megszavazták a felsőoktatási intézmények átalakulását, mert erre az egyetemi autonómia erőteljes felszámolása után került sor.
Ezzel összefüggésben azt sem tartják véletlennek, hogy a kormány a pandémia okozta vészhelyzetet használta fel arra, hogy „az egyetemek autonómiáját alattomban megszüntesse, a közvagyont – cinikus módon látszólag az egyetemeknek felkínált döntés alapján, valójában ígérgetéssel és fenyegetéssel – magánvagyonná játssza át” – olvasható a Szeged.hu-nak is eljuttatott nyilakozatukban.

A magyar felsőoktatás felsőoktatás rendkívül nehéz helyzetbe került az elmúlt egy évtizedben, mert a kormány tudatosan és szándékosan rombolja a magyar tudomány szervezeti és intézményrendszerét, példának hozva fel mások mellett az Akadémia megcsonkítást, a CEU elüldözését, az SZFE ügyét és a hazai egyetemek alapítványi átszervezését. Az ADF szerint a magyar kormány felsőoktatást érintő lépéseinek egyenes jogkövetkezménye mindaz, amit az Európai Unió Magyarországgal szemben tesz. Nem említik, de vélhetően a diákcsere-program, Erasmus+ és a kutatási-fejlesztési pénzek, a Horizon Europe összegeinek felfüggesztésére utalnak.
A mára kialakult helyzetben „a rektoroknak tehát elsősorban saját kormányuknak kellene szemrehányást tenniük, de mindeddig némák maradtak (…) – olvasható az ADF nyilatkozatában.
Éppen ezért az Akadémiai Dolgozók Fóruma felszólította az Európai Bizottságnak levelet író huszonegy alapítványi egyetemet irányító rektort, köztük név szerint Rovó Lászlót, a szegedi egyetem rektorát, hogy „a kialakult helyzetet elsősorban a valódi felelősön, a magyar kormányon kérjék számon, vagy hozzák meg az egyetlen tisztességes döntést, és tiltakozásként mondjanak le, ne tetézzék tovább a szégyent, ami a magyar felsőoktatást eddigi hallgatásukkal, időnként tevőleges közreműködésükkel érte.
Ezen túlmenően felszólítottak mindenkit, beleértve az egyetemi polgárokat, hogy az összes lehetséges fórumon fejezzék ki tiltakozásukat az eleve elhibázott alapítványosítás ellen.
„Némaságukkal ne váljanak történelmi bűn részesévé” – zárul az Akadémiai Dolgozók Fórumának nyilatkozata.