Mondd ki, hogy Huxit, anélkül, hogy kimondanád, hogy Huxit – Besenyei Zsolt jegyzete

Először is szögezzük le: a kormány hazudott.
Besenyei Zsolt

2023. január 11. 13:20

Mondd ki, hogy Huxit, anélkül, hogy
kimondanád, hogy Huxit – Besenyei Zsolt jegyzete

Már két éve tudja, hogy az Ursula von der Leyen-vezette Bizottság átlát a terven, és nem hajlandó finanszírozni a fideszes pártkomisszároknak privatizált/örökbérletbe adott magyarországi „alapítványi” egyetemeket. Az már 2021 tavaszán eldőlt, hogy a magyar felsőoktatás, éppen a komisszároknak kiszervezett huszonegy egyetem miatt, nem részesülhet a helyreállítási alapból. Ezt a pillért, ami 3 milliárd eurót, mai értéken több mint 1200 milliárd forintot jelentette volna, akkor ki is vette a kormány.

 

Pedig ez volt a hivatkozási alap, amiért az egyetemek szenátusai belementek az autonómiájuk feladásába. Dőlni fog a pénz, nyakig úsznak majd a forrásokban – ezért vállaltak be a neojobbágyságot, betagozódást a NER hűbéri rendszerébe.

 

Ezzel szemben alig fél évvel az úgynevezett modellváltás után kiderült, hogy erről szó sem lesz.

 

Sőt, a helyzet ennél is rosszabb lett: nemcsak több pénzt nem kapnak az egyetemek a hanyatló Nyugattól, de még az eddigihez sem jutnak hozzá. És ez már decemberben világossá vált, amikor az Ecofin, az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa úgy határozott, hogy

 

„elrendeli a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal és az általuk fenntartott jogi személyekkel a közvetlen és közvetett irányítással végrehajtott programok keretében történő új jogi kötelezettségvállalások tilalmát”.

 

Azaz a Fidesznek kiszervezett egyetemekkel

  • nem lehet diákokat cserélni (Erasmus+-program) és
  • kutatási támogatást nyújtani (Horizont Europe).

 

Ezzel a teljes magyar vidéki felsőoktatásban tanuló diákság (és a fővárosiak jórésze) 2024 nyarától elveszíti azt a lehetőséget, hogy áthallgasson egy-két szemesztert egy nyugati egyetemre, kapcsolatokat építsen, belelásson az ottani működésbe, bekapcsolódjon a szakmai-tudományos vérkeringésbe. Hogy világot lásson.

 

Még ennél is nagyobb csapás, egyenesen katasztrófa az egyetemeknek, hogy a Horizont-programtól is elvágták őket. Tudniillik ez finanszírozta szinte az összes természettudományos kutatási programot és a működési költségek egy részét is. Innentől az amúgy is alulfizetett kutatónak nincs sok választása, ha akar valamit a szakterületén. Vagy elmegy Nyugatra, vagy szakmát vált.

 

Mivel a magyar állam már egy évtizede súlyos alulfinanszírozottságban tartja a teljes magyar felsőoktatást, a Horizont jelentette az egyetlen betápot. Most azonban az utolsó életben tartó csatornának is vége.

 

A magyar felsőoktatás pár éven belül elsorvad. Látványos összeomlásra nem kell számítani, papíron továbbra is lesznek egyetemek. De hát kórházak is vannak, csak az ellátás esetleges, és napról-napra rosszabb.

 

A pártkomisszárok megígérték az új labort, meg hogy majd több pénz lesz tanársegédre, gyakornokra, kutatásra, eszközökre, túlórára, stb. Akinek meg ellenvetései voltak, azt megfenyítették. Felfüggesztették a programját, megvágták a keretét, elvették a segédeit.

 

Churchillt parafrazálva: az egyetemeknek az alávetettség és a kivéreztetés között kellett választania. A jobbágyságot választották, de megkapták az anyagi ellehetetlenülést is.

 

Amit a Fidesz, a NER, az Orbán-rezsim itt csinált, az nem egyszerűen privatizáció, és pláne nem – mint a hivatalos indoklás állította – az államtól való eltávolítás. (Nehéz is lett volna, amikor minisztereket neveztek ki a kuratóriumok élére életük végéig.)

 

Ez üzletszerűen, bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás kísérlete, amit az Ecofin („Brüsszel”) már nem nézhetett tétlenül.

 

Ezt, tudnillik a támogatás felfüggesztését, a Bizottság már szeptemberben javasolta, december 15-én szavaztak róla (példátlan egységgel, csak a lengyel kormány nem támogatta), tehát a kormány részéről totális hazugság félreértésről beszélni, és Navracsicstól komoly művészi teljesítmény meglepődést színlelni.

 

Az előre eltervezett sikkaszási kísérlet gyanúját azzal nem lehetett kivédeni, hogy majd a fideszes komisszárok bizonyos döntések előtt összeférhetetlenségükről nyilatkoznak, és tartózkodnak a szavazástól.

 

Ez is elég lehetett volna az uniós arcmentéshez, hogy mindenki sikerként kommunikálhassa a kompromisszumot – ha az Unió (a többi tagállam) már nem döntötte volna el, hogy élére állítja a dolgot, és véget vet Orbán korrupt, sikkasztásra berendezkedett rezsimje finanszírozásának (meg folytonos zsarolásának).

 

Megvalósult a kétsebességes Európa: az egyik sebesség, a sokkal lassabb, az Magyarország, a másik sebesség mindenki más. Formálisan nem is kell kilépni. Ez a „regionális középhatalom” útja a szegényházba. Végül csak sikerült megállítani Brüsszelt.

 

Orbánnak most két opciója van:

  • az egyik, hogy át-(vissza-) szervezi a magyar felsőoktatást, megszünteti a pártkomisszári („közérdekű vagyonkezelő alapítványi”) rendszert. Újra az államhoz kerülnek az egyetemek, és akkor jöhet a pénz Brüsszelből. Erre március 31-éig van lehetősége.
  • A másik, hogy mindent hagy a mostani állapotban, a szavazóit ez nem fogja befolyásolni, ők nem akarnak cserediákok lenni Salzburgban, és a nanoizés kutatási támogatásokban sem érintettek. Remek kampányt lehet indítani a toporzékoló Brüsszel ellen, a felsőoktatás résztvevői jellemzően úgysem a Fidesz szimpatizánsai.

Mondd ki, hogy Huxit, anélkül, hogy kimondanád, hogy Huxit.

A források megvonásának a legnagyobb vesztese jelenleg a magyar felsőoktatás. Nem kellett volna asszisztálni a jobbágyság modellváltásnak nevezett bevezetéséhez. Az is igaz persze, hogy sok választásuk nem volt. A CEU, az SZFE és a SZIE példájából is láthatták, mi vár az ellenállókra, a lázadókra, a másként gondolkodókra, a nem együttműködőkre.

 

Egyáltalán nem véletlen, hogy Nemzeti Együttműködés Rendszerének keresztelte el Orbán már több mint tizenkét éve a saját egójára szabott politikai berendezkedést.