MOL-tehetség lett a szegedi Haluska Lara Jázmin és Kollár Villő

Csongrád–Csanád megyéből három fiatal, tehetséges művész is helyet kapott MOL Tehetségtámogató Programjában.
Cservenák Zoltán

2022. január 12. 15:27

MOL-tehetség lett a szegedi Haluska Lara Jázmin és Kollár Villő

A 2020-ban 630 milliárd forint nyereséget elérő MOL 20 millió forinttal segíti a 10 és 23 év közötti tehetségek pályafutását.

 

Csongrád-Csanád megyéből ezúttal a szegedi Haluska Lara Jázmint és Kollár Villőt, valamint a makói Csonka Zétényt díjazták.

 

A zsűri tagjai idén Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés–tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika–fizika szakos tanár, népzenész voltak.

 

Haluska Lara Jázmin, hegedű (Szeged)

 

A 12 éves hegedűs öt éve játszik választott hangszerén, és már komoly sikereket tudhat magáénak: tavaly a Medici International Music Competition megmérettetésen első helyezést ért el. Lara a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola ének tagozatának tanulója, az iskolai kórus szólistája és a tanári zenekarban is rendszeresen fellép. A sokoldalú tehetség énekelni, táncolni, zongorázni és komponálni is szeret. A támogatásból egy minőségi hegedűvonót szeretne beszerezni.

 

Haluska Lara Jázmin édesanyjával és tanárával 2020-ban volt a Szeged Televízió Körútjának vendége:

Kollár Villő, hárfa (Szeged)

 

Szegeden található az ország egyik kiemelkedő hárfás műhelye, így a 12 éves tehetség fejlődése biztosított ebben a közegben. Villő a tavalyi Országos Hárfaversenyen első helyezést ért el, fellépett már a Szeged Tavaszi Hárfanapokon, a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztiválon, valamint Zágrábban és Újvidéken is koncertezett. A Virtuózok verseny különdíjasaként hamarosan országos és külföldi fellépéssorozatra indul a Virtuózok Kamarazenekarával. A pályázati támogatást hárfahúrkészlet és kemény hárfatok beszerzésére fordítja, ami megfelelően védi saját hangszerét szállításkor.

 

Kollár Villő is szerepelt a Virtuózokban, sőt, Haluska Lara Jázminhoz hasonlóan különdíjat kapott:

Csonka Zétény, fotó–videó (Makó)

 

A 13 éves fiatal három éve foglalkozik filmezéssel, ezalatt az idő alatt több pályázaton is sikerrel szerepelt; legutóbb tavaly nyerte el a Hungarikum Videópályázat első helyezését az Értékünk Csongrád–Csanád megye kategóriában. Szeretne egy dokumentumfilm–sorozatot forgatni tehetséges fiatalokról, amelyhez a pályázati támogatás segítségével fogja beszerezni új videokameráját és mikrofonját.

 

Tovább olvasom