A felsőoktatás után a  közoktatásban is kezdődik a modellváltás?

Elsőként a Szinyei Merse Pál Gimnázium lehet egyetemi fenntartású, de nagy valószínűséggel nem a budapesti középiskola lesz az utolsó közoktatási intézmény, amely modellt válthat.
Kékes Viktória

2023. március 14. 08:58

A felsőoktatás után a  közoktatásban is kezdődik a modellváltás?

Az alapítványi fenntartású Óbudai Egyetem bejelentkezett a budapesti, VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartásának átvételére, szándékukról a múlt héten tájékoztatták a tantestületet, a diákokat és a szülőket – értesült a Népszava.

 

A jelenlegi fenntartó, a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyitott az iskola átadására, amelyről Pintér Sándor belügyminiszter dönt majd május 31-én.

 

Tanárképzéssel foglalkozó egyetemek eddig is működtettek középiskolákat, de a mostani lépés nem ebbe a mintába illeszkedik. Valószínűbb, hogy modellváltás következhet a közoktatásban is, ahonnan az állam – hasonlóan az alapítványokhoz utalt felsőoktatási intézményekkel – hátrébb lép egyet.

 

A Népszava arra emlékeztet, a felsőoktatásban 2019-ben kezdődött a „modellváltás”, azóta összesen 21, addig állami egyetem vált közérdekű alapítványi fenntartású felsőoktatási intézménnyé. Az Óbudai Egyetemre 2021-ben került sor, Molnár András rektorhelyettes szerint azóta „nagyobb lett a mozgásterük, a bér, infrastruktúra, a fejlődésük dinamikussá vált”, és az anyagi forrásaik is megvannak az oktatáshoz.

 

A rektorhelyettes a váltást egy március 7-én, az egyetem, a tankerület, az önkormányzat, az iskolavezetés és a szülői munkaközösség képviselői részvételével tartott egyeztetésen egyebek mellett azzal indokolta, hogy „az állam a szerepvállalását, ahogy elkezdte csökkenteni a felsőoktatásban, úgy ezt a közoktatásra is ki akarja terjeszteni.” Ez alapján elég valószínűnek látszik, hogy nem a Szinyei lesz az utolsó közoktatási intézmény, amely egyetemi fenntartásba kerülhet.