Mit jelent valójában Völner Pál lemondása? – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Van most ez az úgynevezett Völner-ügy. Fogalmam sincs, miről szól. Biztos van, aki tudja. Ahogy a sajtót nézegetem, tényleg vannak, akik tudják.
Szűcs Zoltán Gábor

2021. december 08. 14:54

Mit jelent valójában Völner Pál
lemondása? – Szűcs Zoltán Gábor jegyzete

Kicsit az az érzésem, hogy talán túl sok is a megfejtés ahhoz képest, hogy pár napja egy maroknyi emberen kívül senki sem tudta, hogy van egy bírósági végrehajtói ügy és hogy ebben érintett lehet Völner Pál államtitkár. Tovább megyek, aligha sokan lettek volna képesek megmondani pár nappal ezelőttig, hogy melyik párt tagja Völner Pál, hogy kormányon van-e vagy ellenzékben, hogy milyen kormányzati posztot tölt be és hogy vajon ő és Volner János két különböző személy-e vagy az egyik névváltozat csak nyilvánvaló elgépelés.

 

 

Igen, nem elsősorban magamból indulok ki. Én például hallottam a Pegasus-ügyben játszott szerepéről (hogy a saját minisztere rá hárította a felelősséget a lehallgatások engedélyezéséért, hogy a maga bőrét mentse). De még így is, amikor tegnap Völnerről beszélgettünk egy barátommal, nem tudtam volna jó szívvel tiltakozni, amikor az államtitkárt (11 éve parlamenti képviselőt!) másodvonalbelinek nevezte.

 

Márpedig, akire azt mondjuk, hogy másodvonalbeli, arról lényegében azt gondoljuk, hogy egy senki.

 

Ennek alapján nem okoz nagy nehézséget elképzelnem, hogy mások, akiknek még csak nem is szenvedélye a magyar politika utóbbi évtizedének egyre fájóbban önkínzó követése, még ennyit se gondoltak Völner Pálról. És ha nem is mondhatom azt, hogy nekik volt igazuk, hisz lám, itt ez a botrány, mégiscsak megértem őket.

 

 

Mindenezek alapján szerintem bátran kimondható, hogy a közvélemény számára ez az egész ügy a semmiből jött. És éppen azért olyan érthetetlen és sokkoló, mert bár a 24.hu és Hadházy Ákos heroikus erőfeszítésekkel próbálta feltárni az ügyet már hosszabb ideje, valljuk be, nem ez lett volna az első eset, nem is a második, ahol az ilyen tiszteletreméltó próbálkozások fennakadnak a rezsim önvédelmi mechanizmusaiban.

 

Ha van párt a magyar politikában, amelyhez évtizedes megválaszolatlan kérdések tapadnak, akkor az a Fidesz.

 

Hány nap is telt el azóta, hogy először hallottuk Kaya Ibrahim és Joszip Tot nevét és még mindig nem tudjuk, kicsodák valójában? Bizony, akik akkoriban születtek, ma már diplomás emberek lehetnek. Ebből meg mégis ügy lett. Hogyan lehetséges ez?

Mint mondtam, megfejtéseknek nem vagyunk híján. Az egyik kedvenc változatom szerint a helyzet tarthatatlanná vált a Fidesz számára és kénytelen volt Völner államtitkárt beáldozni. Ami ebben a magyarázatban tetszik, az az, hogy azt feltételezi, hogy a magyar nyilvánosságban már létezett egy Völner-ügy vagy legalábbis valami Ügy, aminek a kezeléséhez Völnernek buknia kellett. Talán azért, hogy mást védeni lehessen.

 

De vajon honnan eredne ez a nyomás? Hadházy Ákos vált volna hirtelenjében ilyen ellenállhatatlan erejű ellenzéki szuperhőssé? Enyhén kétlem. A kifelé gondosan lezárt kormánypárti nyilvánosságban sem a közmédia, sem a megyei lapok, sem az országos lapok, sem az Origo, sem az Index nem keltettek korábban botrányhangulatot. Ellenzéki suttogó propaganda sem érte el a kistepülések világát, de őszintén csodálkoznék azon is, ha a Pasaréti téri templomban a hívek erről susmorogtak volna mise alatt.

 

Azt inkább el tudnám képzelni, tekintve a Pegasus-ügyet, hogy a nem rezsimpárti média dolgozóinak nem nyilvános információs csatornáin egyre növekedett az utóbbi időben az érdeklődés a sztori iránt és esetleg ezt érzékelte is a rezsim. Vagy felvethető, hogy a kormány felé külföldről érkeztek jelzések, hogy egy nem megfelelő időpontban kirobbanó botrány nagy károkat tudna okozni a Fidesz népszerűségének, ha mondjuk a karácsonyi ünnepek alatt éri el a nyilvánosságot, amikor az emberek közötti face-to-face interakciók száma megnövekszik és a pletykák, botrányok hírei több száz kilométeres személyes utazásokkal terjedhetnek szét az egész országban. Ki tudja. Akármi is a helyzet, ennek a magyarázattípusnak számot kell vetnie azzal, hogy Polték lépése előtt nem volt nyilvános botrány, azt lényegében a Fidesz csinálta magának.

 

Ha volt is bármiféle nyomás a rezsimen, az nem a nyilvánosság nyomása volt.

 

Egy másik és persze cseppet sem meglepő módon megszületett, klasszikus kremlinológiai logikát követő változat szerint Völner államtitkár bukása egyszerű járulékos veszteség, collateral damage, mert a tulajdonképpeni, a valóságos ügy nem is róla szól. Az egyik, általam hallott pletyka két fideszes politikus közötti hatalmi küzdelmet emlegetett mint Völner államtitkár bukásának valódi hátterét. Csak azért nem nevesítem ezt a két embert, mert nem fontos a pletyka konkrét tartalma. Ami fontos, hogy a nyilvánosságnak nincs érdemi, valóságos képe a Fidesz belső politikai tagoltságáról és ezért a hiányt elkerülhetetlenül töltik ki pletykák, konteók. Így szokott ez működni autoriter rezsimek esetében. Nincs semmi meglepő tehát abban a tényben, hogy ez a fajta megfejtés megszületett.

 

Egy másik pletyka szerint viszont nincs a világon semmi politikai ügy, egyszerűen a végrehajtók közötti leszámolás hullámai terjedtek véletlenül túl a saját közegükön és sodorták el az igazságügyi minisztérium második emberét.

 

Hát, nem vitás, ez is egy magyarázat. Bár látszólag pont az ellenkezőjét állítja mint a fideszes hatalmi harcról szóló pletyka, valójában a kettő korántsem különbözik egymástól radikálisan, hiszen mindkettő adottnak veszi, hogy normális esetben egy parlamenti államtitkárral nem történik ilyesmi Magyarországon. És a normális eset alatt még csak nem is a korrupció hiányát értem, hanem azt, hogy egy ennyire centralizált és mélyen átpolitizált rezsimben egy sima büntetőügy kárt okozhasson egy magas rangú funkcionáriusnak, mindenképpen meglepő.

 

És persze van az a megfejtéstípus is, ami már jó ideje elmaradhatatlan a magyar politikában, ha a Fideszről van szó. Ezek szerint a Völner-ügy valójában egy kommunikációs manőver, ami a rezsim számára hasznos üzeneteket közvetít. Jelen esetben azt, hogy Orbán Viktor elkötelezett a korrupció elleni küzdelemben, hogy az ügyészség nem kézivezérelt és hogy a rezsimben senki se érezheti biztonságban magát, ha megsértette a törvényt. Ez az értelmezési lehetőség nyilván nem zárható ki. Kétségtelenül van abban valami félelmetes, hogy mennyire a foglyai vagyunk még mindig a Fidesz legyőzhetetlenségi mítoszának, és ezért mindig, ha egy látszólag érthetetlen helyzettel szembesülünk, rutinszerűen azt feltételezzük, hogy

  • azért csinálják vagy nem-csinálják, amit csinálnak vagy nem-csinálnak, mert van egy titkos közvéleménykutatásuk, ami azt mutatta, hogy ez az, amit az embernek akarnak,
  • van egy titkos forgatókönyvük, egy kommunikációs stratégiájuk, amelyiken belül ez a dolog elnyeri a maga értelmét és amely 2-3 lépéssel legalább az ellenfelek gondolkodása előtt jár.

 

Nem vitás, hogy a Fidesz valóban stratégiákban gondolkozik; az sem, hogy megvan az évtizedes rutinjuk, szakmai tapasztalatuk, gátlástalanságuk, hogy olyasmit tegyenek, amikre kevesen gondolnának a riválisaik közül. És ami még fontosabb, olyan erőforrásfölénnyel rendelkeznek, hogy olyan komplikált manővereket tervezhetnek, amikről a legravaszabb ellenfelük se álmodozhat a megvalósítás reális esélyével. Van azonban egy nagy különbség aközött, hogy a rezsim kommunikációs manőverei proaktívak-e, azaz gondosan tervezetten, felépítetten hónapokra előre tudják meghatározni a politikai folyamatok irányát vagy alapvetően reaktívan kénytelenek viselkedni, azaz, kívülről érkező kihívásokra, nehézségekre kénytelenek olyan válaszokat keresni, amelyek megakadályozzák, hogy a rezsim számára súlyosabb következményei legyenek ezeknek az ügyeknek.

 

Nem is tudom. Egyik megfejtést se látom teljesen meggyőzőnek. Együtt pedig, úgy vélem, elsősorban tünetértékűek. Egyrészt arról árulkodnak, hogy egy autoriter rezsimben élünk, ahol a nyilvánosság diszfunkcionális működése miatt még egy ilyen, a politika legfelső köreiig elérő botrány se úgy tör ki, ahogy annak ki kellene törnie, ha lenne a kormányzat működése fölött érdemi nyilvános kontroll. Ennek hiányában vadabbnál vadabb spekulációkra és a Fidesszel kapcsolatos általános benyomásainkra vagyunk kénytelenek támaszkodni, ha valami értelmet akarunk találni a látható zűrzavarban. Másrészt arról is árulkodnak ezek a magyarázatok, hogy bár a Fidesz messze van attól, hogy a hatalma meggyengüljön, a népszerűsége összeroppanjon, valójában története egyik legmélyebb politikai válságát éli. Ennek sok összetevője van, de minden összetevő lényegében ugyanazzal áll kapcsolatban: hosszú évek viszonylag nagy szerencsesorozata után a Fidesz lapjárása néhány éve lassan, de egyre tartósabban kezd rosszra fordulni. A nemzetközi politikai kapcsolatrendszere fokozatosan erodálódott: az európai jobbközép pártok már nem látják szívesen, a szélsőjobb pártok még (?) nem fogadják be igazán, Trump megbukott, Kína és Oroszország sem kifejezetten lelkes partnerek. A járványkezelés kényszere a gazdasági tartalékokat darálta be. Az EU-val való évek óta tartó iszapbirkózás komolyan akadályozni kezdi az uniós forrásokhoz való hozzáférést is. A centrális erőtér 2018 óta felszámolódott, az ellenzéki erők konvergenciája új szakaszába kezd érni. A választási költségvetés nagyvonalú pénzosztásai tovább gerjesztik a magától is emelkedő inflációt. Innen nézve pedig a Fidesz számára egyre kevésbé vannak egyértelműen nyerő húzások.

 

  • Magasabb nyugdíjemelést adnak a magasabb inflációnak? Áhá, tehát beismerten magasabb lesz az infláció!
  • Meghosszabbítják az oltási kampányt? Áhá, tehát nincs elég beoltott ember!
  • Orbán Viktor nem tűri a kormányzati körökben elharapózott korrupciót? Micsoda, hát már kormányzati körökben is van korrupció? Ejnye.

 

 

Hogy mindez milyen mélységekig fogja a Fideszt lerántani, nem tudom, de hogy jelenleg politikai válságban van a rezsim, az mostanra már aligha vitatható komolyan, ahogy az se, hogy e válság minden jel szerint mélyülni fog.

 

Nyitóképünket a Dorogi-medence regionális hírportálról vettük át.

Tovább olvasom