Mini Hungary-per: a héten már másodjára kellett bíróságra mennie az egykori Szeviép-vezérnek

A mórahalmi Mini Hungary Park pályázati pénzének csalási pere folytatódott kedden a Szegedi Törvényszéken, rövidesen ítélet is lehet az ügyben.
Iványi Aurél

2023. február 21. 13:45

Mini Hungary-per: a héten már
másodjára kellett bíróságra mennie az egykori Szeviép-vezérnek

Hamarosan ítéletet hirdethet a Szegedi Törvényszék a 2015 tavaszán megnyílt mórahalmi Mini Hungary Park ügyében. Utólag akár baljós előjelnek vehetjük, hogy éppen napfogyatkozás volt a nyolc évvel ezelőtti parkavatón, de ettől eltekintve sem végződött jól a turisztikai látványosságnak szánt, a Nagy-Magyarország szimbolikus középületeit bemutató projekt ügye. A parkot megálmodók és az annak megtervezésében, kivitelezésében közreműködő öt vállalkozóból 2020-ban vádlottak lettek. Már 2017-ben elkezdett inogni a közel félmilliárd uniós támogatással tervezett parkberuházás, első körben csökkentette, majd vissza is hívta a támogatásokat az irányító hatóság, végül a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentésére nyomozás is indult, ez végződött vádemeléssel.

 

A mórahalmi Mini Hungary Park pályázati pénzének csalási pere folytatódott kedden a Szegedi Törvényszéken (fotó: Iványi Aurél)

 

A vádirat szerint a park elemei, a középületek kicsinyített másai gyenge minőségben készültek el, többnyire későn, voltak olyan makettek, amelyek már a park avatója után készültek el.

 

 A pénz lehívásának szándékával azonban készre jelentették a vállalkozók a beruházást, az ügyészség szerint folyamatosan és szándékosan tévesztették meg a pályázattal foglalkozó hatóságokat.

 

 Még mielőtt belefogtak volna a beruházásba, már anyagi nehézségekkel küzdöttek a vállalkozók, a 648 millió forintos összértékű beruházás tizenöt százalékos önerejét is csak egy napra adta kölcsön az elsőrendű vádlott a cégnek, amely az összegre pályázott. Az sem tántorította el a résztvevőket, hogy az irányító hatóság már egy korábbi időpontban szabálytalanságot állapított meg, ezért már korábban megkurtították a támogatást, 

 

így, végül igaz, hogy „csak” 436 millió forintot hívhattak le, de a teljes támogatási összeg, 510 millió forint elcsalását kísérelték meg.

 

A tárgyalásokon szakértőket, tanúkat hallgattak meg, kedden az ügyész mondta el a vádbeszédet, valamint a harmad- és ötöd rendű vádlottak védői sorolták védenceik enyhítő körülményeit.

 

Az ügyész a vádbeszédben az elsőrendű vádlott felelősségéről is beszélt, ő irányította a beruházásban résztvevő cégeket, az ő döntései szerint választották még a vállalkozások könyvelőjét is. A hétfőn végződő Szeviép-perben is elsőrendű vádlottként szereplő vállalkozót, a beruházásra lehívott félmilliárd forint támogatás elcsalásának kísérletére való felbujtással vádolja az ügyészség. 

 

Az ügyben szintén vádlott D. Imrénél súlyosító körülményként említette az ügyész azt is, hogy a férfi egy adásvételi szerződést kötött a mórahalmi önkormányzattal, amely ellenértékének után a forgalmi adót levonta, ám azt a szerződés felbontása után nem fizette be az adóhatóságnak. 

 

Ezt az ügyet egyesítették a folyó büntetőüggyel, így a büntetés kiszabásánál is figyelembe kell venni az ügyész szerint. 

 

A vádlottak közül volt, aki beismerő vallomást tett, a közreműködésért cserében enyhébb elbírálásra számítanak a védelem álláspontja szerint.

Egy hét múlva folytatódik a tárgyalás, akkor a védőbeszédeket mondják el az ügyvédek, illetve a vádlottak is szót kapnak, az ítélet kihirdetésére ezt követően kerülhet sor. 

 

Korábban a bíróságon elhangzott, hogy az első- és másodrendű vádlottakra három év, a többiekre, mint bűnsegédekre egy-másfél év börtönt kiszabását kérte az ügyész.