Vannak hírek, amik alatt hamar előkerül az áldozathibáztató kommandó. Ha külföldiek, romák, hajléktalanok, melegek, nők, mélyszegénységben élők az áldozatok egy bűncselekménynél, borítékolható, de általánosságban is jellemző, hogy abban keresik a hibát a kommentelők, akivel kibabráltak. Olykor annyira, hogy az életét is elvették. Nem zajlott ez másképp a május 13-án felfedezett gyilkosságról szóló cikkek alatt sem.

Azon a napon találták meg a negyedéves tajvani orvostanhallgató és informatikus barátja holttestét a Dankó Pista utcai lakásban, amit a nő bérelt. Az eddigi információk szerint a férfi apja vadászpuskájával lőtte le barátnőjét, majd magával is végzett. Erre sikerült egy kommentelőnek felhozni a migránstémát. Minek engedték be az országba az áldozatot, mi az, hogy nem beszélt csak pár szót magyarul? Azt is felvetette, hogy a nő volt a hibás, mert „mese, hogy orvostanhallgató”, biztosan egészen mással foglalkozott.

Ha így is lenne, ezek közül melyik ok arra, hogy megöljék? Lehet, hogy én nem értek valamit, de nem hiszem, hogy velem van a baj. Ez már sokszor felmerült bennem, amikor azért tartottak hülyének vagy hazaárulónak, mert nem akarok meglincselni senkit. Hogyan vehetik egyesek ennyire könnyen mások halálát, hogyan magyarázhatják meg olyan „indokokkal”, amiket nap mint nap olvasunk, ha vagyunk olyan mazochisták, hogy átfutjuk a kommenteket?

Ennek egy része pszichológia. A híres Minek ment oda? felvetés abban gyökerezik, hogy az ember szereti biztonságban érezni magát a világban. Szereti azt hinni, hogy ha helyesen cselekszik, viselkedik, őt nem érheti baj: akit tehát baj ért, az magának köszönheti. 

Ha becsapnak, átvernek valakit: úgy kell neki, miért volt ilyen naiv? Ha szegény és sok a gyereke: minek szült annyit? Ha külföldi volt: minek jött ide, egyébként is tuti hazudik. Túl rövid volt a szoknya, ismerős a nemi erőszakról szóló hírek alatt? Mivel bőszítette fel az „urát” – ez a félig vagy teljesen agyonvert nők, anyák története alá jár. Megspékelve azzal, hogy ő volt a hibás, miért nem kért segítséget? Szerelemféltés: ez meg arra a „szakkifejezés”, amikor a féltékeny fél – a statisztikák szerint túlnyomórészt férfi – végez a párjával. 

Szinte már romantizálják az emberölést: hát annyira szerette szegény, nem tehetett mást. Elhagyta, és annyira fájt neki. Még akkor is az anyákban keresték a hibát többen, amikor az elmúlt években apák ölték meg a saját gyerekeiket, akik láthatáson voltak náluk: ha nem szakít a gyerekek apjával, mindez nem történik meg. Az viszont ritkábban merül fel, hogy nem ártana, ha a kormány mégis aláírná az Isztambuli egyezményt, mert mióta utoljára megtagadta ezt, a helyzet csak romlott. 

A covid alatti években feltörtek a gyilkossági statisztikák, mint a talajvíz, ugyanez érvényes a kapcsolati erőszakra. A bezártság, a háború a szomszédos országban, az áremelkedések, az infláció, a feszültség mind rányomja a bélyeget az emberek viselkedésére. Az meg csak fokozza a helyzetet, hogy az erő „kultuszát” fentről is megtámogatják: az erősebb lenyomja a gyengébb torkán, amit akar, oszt jónapot. Így működik az úgymond felső vezetés jelenleg: erőből politizálás, döntések az érintettek megkérdezése nélkül. Pont mint egy „rendes” „konzervatív” családban (nyilván egyik idézőjel sem véletlen, az ilyen család se nem rendes, se nem konzervatív): a családfő megmondja, mi legyen, aztán lehet kussolni és csinálni, különben megérik minden gyümölcs a pofonfán.

Valószínűleg az is hat az emberek gondolkodására, hogy több mint egy évtizede folyamatosan bűnbakot jelölnek ki, ami az aktuális problémákról tehet. Lehetőleg olyat, akiről azt gondolják, gyengébb, nem tudja megvédeni magát. Büntetlenül le lehet rajta vezettetni a társadalom feszültségét. 

Hazai pályán sorra kerültek már a hajléktalanok, megy az LMBTQ- és genderőrület, megkapták a magukét a civilek – na nem a CÖF-re gondolunk, hanem azokra, akik tényleg hasznosak –, és persze a nők, oly sok minden elbaltázói. A népességfogyásért is mi felelünk például, mert nem szülünk eleget, és karrieristák vagyunk. Mintha férfi ehhez az egészhez nem is kellene, holott mint tudjuk, apa férfi, anya nő, tehát apa nélkül nem jön ki a matek. Meg a családok nagy részénél akkor sem jön ki a matek, ha a „karrierista" nő nem dolgozik. Nem lesz mit enni a pulyáknak.

Néha lenne kedvem felmenni a fővárosba, beletekerni magamat egy „Jó reggelt, egy ideje megérkeztünk a 21. századba” feliratú molinóba, és letáborozni a Parlamentben. Főleg amikor sokak által tisztelt véleményvezérek mondják el, milyenek a nők, vagy milyennek kéne lenniük. Legutóbb például Böjte Csaba fejtette ki: „Hát mondom, ilyenek a nők. Ha virágot kapnak turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek. (…).” Sokan támadták ezért, pedig végül is igaza van, egy kitétellel. A férfi is örül annak, ha kedvesek vele, és feltehetően ordít, ha a fejsze fokával kopogtatják a vállát, legalábbis csodálkoznék, ha mosolyogva megköszönné. Nem olyan komplikált az emberi lélek: ha szeretik, örül, ha verik, sikít. Nincs ebben nagy különbség férfi és nő között. Mind emberek vagyunk.
 

Egy társadalomban, ami azt a példát látja maga előtt, hogy az erősebb lenyomhatja a gyengébbet és ettől igaza lesz, sokkal nehezebben alakulnak ki egyenlő kapcsolatok. Nehezebben lesznek egymás társai az emberek, alakítanak ki harmonikus viszonyt, ha az mozog az agyban: valakinek itt győznie kell a másik fölött. Teljesen mindegy, hogy a párkapcsolatról, az állampolgári vagy munkahelyi, üzleti együttműködésről beszélünk. A kompromisszum gyávaság, akit átvertek, akit megöltek, az gyenge volt, nem érdemel együttérzést: mi az erősekkel vagyunk. Ez a hozzáállás ha még jobban elterjed és normává válik, még több nő és gyerek lesz megverve, megerőszakolva, elföldelve. Hiszen megértéssel találkozik a tettes, akinek talán éppen ezek a kommentek adják a muníciót, egy előző áldozatról szóló cikk alatt. Ha nem úgy viselkedik, ahogy én azt elvárom tőle, akkor meg is ölhetem, hisz csak egy nő, és amúgy is az enyém, vagy az volt valamikor. Csak egy cigány, csak egy migráns, csak egy meleg, csak egy okoskodó civil. És különben is: minek ment egyáltalán oda?

Nyitóképünk forrása: Pixabay