Minden csapdából vezet kiút – péntektől látható Mozart operája, a Szöktetés a szerájból a Szegedi Nemzeti Színházban

Ha „rosszkedvünk tele” elől valahova menekülni szeretnék, menjünk el a Szöktetés a szerájban szegedi előadására. Pénteken ugyanis kőszínházi premiert láthatunk. Az opera sokat javult a nyári Szabadtéri bemutató óta, aminek több magyarázata is lehetséges.
Bod Péter

2021. december 03. 10:33

Minden csapdából vezet kiút – péntektől látható
Mozart operája, a Szöktetés a szerájból a Szegedi Nemzeti Színházban

Magával ragadó életkedv árad Mozart vígoperájából, ami nem csoda, mert a fiatal zeneszerzőre húszéves korában ez volt a legjellemzőbb. A róla szóló könyvtárnyi életrajz ezt támasztja alá. 

 

Milos Forman 1984-ben róla készült Amadeus című filmje az életrajzi tényeket sokaságát önkényesen átírta, de érintetlenül hagyta Mozart derűs, játékos viselkedését. Ezek a személyiségjegyek tetten érhetőek a Szöktetés a szerájból zenéjében.

 

Nem véletlenül emlékeztetett a bemutató előtt közönségtalálkozón Dinyés Dániel, a színház zenei igazgatója, egyben az operaelőadás karmestere, hogy a szerző első operájával van dolgunk ebben az esetben. Dinyés szerint Mozart minden tudását igyekezett bemutatni, belezsúfolni a vígoperába, keveset törődve annak színpadi előadhatóságával.

Nem túlzás azt állítani, hogy Mozart fiatal kora ellenére – mindössze huszonnégy évesen látott hozzá a Szöktetés komponálásához – mindent tudott a zenéről, a zeneszerzésről. Korabeli kivételezett helyzetét jelzi, hogy az akkor egy éve uralkodó II. József császár külön kérése volt, hogy Szöktetés a szerájból című dalmű szövegkönyvéhez Mozart írjon zenét. A zeneszerzőt fűtötte a becsvágy. Egyfelől a felkérést tévő személy kiléte, másfelől amiatt, hogy operát addig még nem írt. E kettő külön-külön inspiráló erőt jelentett a zeneszerző számára. Ezért is érte csalódás, amikor a premier után az uralkodó kitérő választ adott arra a kérdésére, tetszett-e neki az opera.

 

Mozart számára bizonyára elképzelhetetlen volt, hogy II. József nem vagy nem nagyon ért a zenéhez. A helyzet azonban ez volt.

Merész döntés volt, hogy német szövegkönyvet írt Gottlob Stephanie a vígoperához, hátat fordítva az opera addig természetesnek gondolt nyelvének, az olasznak. A szerző számára azonban a közérthetőség alapvető fontosságú volt. Szerette volna, ha közönsége pontosan érti, mi történik a színpadon.

 

A vígopera története nem bonyolult, de örök emberi témáról, a szerelem tartósságáról, a hűségről szól, arról a reményről, hogy annak lángja nem lobban el gyorsan. Belmonte fiatal nemes szerelme Konstanze emberkereskedők fogságába esett barátaival együtt, és a cselekmény kezdetekor már Szelim basa vendégszeretetét élvezi Blonde-val és Pedrillóval.

Hamar megszületik a terv a fogva tartottak megszöktetésére.

 

 

Belmonte felfedi kilétét Pedrillónak. Ketten ravasz cselt eszelnek ki, hogyan tudnának kereket oldani. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy Szelim basa valóban szerelmes lesz Konstanze-ba, és arra vár, hogy érzései utat találnak a nőhöz. 

Szelim nagyhatalmú ember, elvben korlátlanul rendelkezik a nő élete felett. Az élet azonban felül írni látszik az alaphelyzetből következő erőviszonyt. Mindezt roppant nehezen éli meg az ellentmondásokat maga körül nem tűrő hatalmasság.

Konstanze folytonosan kikosarazza a basát, nem feledi szerelmét, Belmonte-ot. A foglyok dolgát az sem könnyíti, hogy a basa egyik magas rangú szolgájának, Ozminnak ajándékozza Blonde-t. Ozmin heves udvarlását rátermetten utasítja vissza a Blonde. Noha csöppet sincs könnyű dolga.

 

A szökési terv kudarcot vall, Szelim basa mérge fokozhatatlan. Nem kizárólag azt kell megélnie, hogy nagy hatalmú emberként egy nő ellentmond neki, és nem viszonozza érzelmeit. E mellett árulásnak tartja a Konstanze szökési kísérletét. A szerelmeseket börtönbe veti, akikre halál vár.

 

Ám Szelim kihallgatja az éjszaka a cellában raboskodó szerelmesek vallomását. Őszinteségük, egymáshoz való ragaszkodásuk megindítja, és ennek hatására úgy dönt, hogy szabadon engedi őket, Blonde és Pedrillóval együtt.

Mertz Tibor alakítása sokkal hitelesebb a nyáron a Szabadtérin látott Szabó Győzőnél. Róla kétkedés nélkül elhihető, hogy tépelődik, és nem érti, miért nem engedelmeskedik akaratának a nő. Az akadályokat nem ismerő férfi áthatolhatatlan falba ütközik, amikor szeretné elnyerni Konstanze szerelmét. 

 

A szegedi előadás egyik fénypontja éppen Konstanze megformálójaként Ferenczy Orsolya, aki kivételes énektudást igénylő szerepben elsőrangú teljesítményt nyújt. 

Nagyon meggyőzően hozza a hősszerelmes szerepét Balczó Péter Belmonte-ként, tökéletesen alakítva szerepét. Remekel Nánási Helga (Blonde), aki imponáló biztonsággal formálja meg temperamentumos, Ozmin erőszakosságát visszautasító fiatal, szemrevaló nő karakterét.

 

 

Több mint figyelemre méltó Tötös Roland Pedrillója, aki remek igazolásnak látszik az operatársulatban. Színészi képességei és énektudása szép jövőt jósolnak neki Szegeden. Cseh Antal pedig Cseh Antal, akinek Ozmint alakítva szembe kellett néznie a nagy előbb, Gregor József szegedi Ozmin megformálásával. 

Jó érzékkel korszerűsítette a vígoperát a rendező, Juronics Tamás, aki tőle nem szokatlan módon sok színpadi mozgásra építette fel mostani színházát. 

 

Kivétel nélkül remek énekesi és színészi teljesítmények jellemzik a szegedi Szöktetést a szerájból-t. Shakespeare-t segítségül hívva, most, hogy megkezdtük a belegyaloglást „rosszkedvünk telébe”, ha nem is York napsütése, de Mozart vígoperája emlékeztessen rá, lesz itt még nyár, napsütés és jókedv, szerelemre hívogató idő. Ám addig Belmonte és Konstanze egymás iránt érzése erősítse bennünk, hogy legalább időlegesen lehetséges elszökni a tél zordága elől. 

Akik kitartóan keresték, Szelim Basa szerájából is megtalálták a kiutat.

 

Különös véletlen, hogy az opera szegedi bemutatója majdnem napra pontosan Mozart halála napjára esik. Ez előbbi december 3-a, az utóbbi december 5-e. Közte 230 év.