Milyen Fidesz dőlhetett volna be / születhetett volna az áprilisi választáson? – Ceglédi Zoltán jegyzete

Régóta szeretnék már ezzel foglalkozni, és talán már megvan a távolságunk a tavaszi, monumentális fideszes tarolástól ilyesfajta „mi lett volna, ha” játékhoz. Nem lesz tanulság nélkül való, ígérem.
Ceglédi Zoltán

2022. szeptember 30. 12:44

Milyen Fidesz dőlhetett volna be /
születhetett volna az áprilisi választáson? – Ceglédi Zoltán
jegyzete

Mi történt? A Nemzeti Együttműködés Rendszere arról kérdezte a magyarokat, hogy így és vele akarnak-e élni 12 év után is. Visszatekintve 2010-re, sok lényegi különbséget találunk a várakozásokat és fogadkozásokat illetően a megvalósult NER-hez képest. Úgy indultunk, hogy nem lesz tandíj, nem lesz egykulcsos adó, nem szeretjük az oroszokat, ellenben lehet nagyobb a hiány minden korábbinál, ha osztogatásra használjuk, hogy csak pár megdőlt toposzt említsek – melyek egy része épp most áll vissza. Függetlenül attól, hogy magam melyikkel tudok egyetérteni, és melyikkel nem, 2010-ben még nem a rezsicsökkentésre, 2014-ben még nem a migránsozásra szavaztak azok, akik Orbán kormányzását akarták. 2018-ban sem lehetett tudni, hogy az a ciklus javarészt a korona-lezárásokról és végül az orosz–ukrán háborúról szól majd.

 

Folyamatosan változott, mozgott eközben, mi a NER maga, míg idén év elejére valamelyest kikristályosodni látszott – aztán Putyin felrúgta a csillárra az egész miskulanciát. Orbán belebukhatott volna, ha nem tudja kimozogni a kihívást.

 

Olyat, amelyet hosszú idő után először, az előválasztás végén Márki-Zay Péter személyében tényleg érdeminek ítélhetett a Fidesz, és amit aláhúzott előbb egy gyorsan terjedő légúti megbetegedés, majd egy, a szomszédunkban kitört iszonyú háború. Ebbe akár bele is lehetett volna bukni, dacára az ellenzéki kampánynak. Igen, dacára.

 

 

Azt a vitát most csak érintőlegesen hozom ide, mely szerint a NER a kormányváltást követően a kétharmados béklyókkal és a maga után hagyott álfüggetlen szereplőkkel, mint megannyi taposóakna, végül az első lépések után megállította volna a Márki-Zay Péter által vezetett kormányt. Őszintén hiszem, hogy aki szerint ez lebírhatatlan veszély, az vagy adjon rá előre és érdemi választ, vagy ne jelentkezzen kormányváltó szándékkal.

 

Az is rettenetesen zavart, amikor Tarlós kilenc évig mutogatott vissza Demszkyre, és azt is nehezen viselem, amikor az aktuális fővárosi vezetés lepődik meg azon, hogy a kormány nem cuki. Ezt például tudni lehetett előre.

 

Ha a Fidesz-kormányt sikerült volna leváltani, az egyfelől visszaigazolta volna az előválasztás és a teljes összefogás (igen, teljes összefogás volt, a legteljesebb, megvolt, telj-jes ösz-sze-fo-gás) létjogosultságát, másfelől pedig visszamenőleg érvénytelenítette volna a NER-t, mondván: csak technikai oka volt eddig a leválthatatlanságnak, de most klappolt minden, ami a megelőző három választáson nem, és lám, rögtön kiderült, hogy nem is kell a magyaroknak az elnyomó Orbánbasi. Másfelől, és ez a fontosabb, a Fidesz és vidéke takarékszövetkezet megkapta volna az első olyan komoly kihívást, amire nem tud végtelen mennyiségű közpénzzel és korlátlan jogalkotói és végrehajtói hatalommal válaszolni. Mondok egy meredeket: ha épp nincs egy lockdown-agyonverte gazdaság traumája és a szomszédban zajló háború, akkor a felelős és okos fideszesek (van ilyen) egy része egy kis különbséggel lezavart kormányváltásban is megtalálta volna a pozitívumot. Az ellenzéki lét szükségszerűen lekoptatja a járadékosok egy részét, színvallásra és munkára késztet a hatalomból frissen kiesve. Lendületesebb és őszintébb, innovatívabb és megújulni képes Fideszt hozott volna egy nem elsöprő, de egyértelmű ellenzéki győzelem.

 

Akkor is visszatért volna Lázár János, csak nem megszorítás- és leépítésügyi miniszterként, hanem mint az új, vidéki Fidesz arca és valamilyen szintű vezetője. Akkor is Brüsszelbe járkálna Navracsics Tibor, csak nem az államcsőd elkerülését célzó forrásokért, hanem visszaépíteni a Fidesz európai kapcsolatait. Felértékelődtek volna az önkormányzati pozícióik, a győri Dézsi Csaba András még közelebb lépne a párt centrumához, Debrecentől Zalaegerszegig az eddigi kormánynak bólogató városvezetések az új rezsimmel szemben már a helyhatósági autonómia élharcosai lennének. Cser-Palkovics András villámsebességgel találná magát az elnökség tagjai közt.

 

Novák Katalin államfőként hirtelen felismerné és használni kezdené az összes olyan jogosítványát, amellyel a törvényhozói és végrehajtói hatalom a demokratikus kerékvágatban tartható.

 

 

Bedőlt volna viszont a kommunikáció mindenek felettiségébe vetett hit, és vele a propagandaközpont is. Jaj, annyira érdekes lett volna látni, ahogy a túlfizetett, de alulteljesítő hatalmas csatahajók elsüllyednek, míg az egy-egy hajóágyús gyorsnaszádjaik meg száguldásba kezdenek; érthetőbben szólva végre százmilliós reklám nélkül, organikus elérésben kellett volna bizonyítania a fideszes felületeknek és influenszereknek. Mi lett volna akkor, ha még így, a brutális kétharmad után is elkezdték karcsúsítani a kormánypárti sajtót (miközben az ellenzéknek kampányoló portálok most is egyre csak bővülnek)? Elkapálták volna a fideszes agytrösztök kormányzást kiszolgáló, adott esetben komplett minisztériumokat helyettesítő tevékenységét, nem kellett volna ezekben a műhelyekben törvénygyárakat működtetni, ehelyett sokkal több stratégiai, jövőorientált szakmai munka zajlana, vitákkal, útkereséssel.

 

Egy kormányváltás után őszintén szembe kellett volna nézni azzal is, hogy a kormánypárti kultúra mekkora és milyen része reagál a közönség igényeire, és ki él abból, hogy két dal, szobor, vicc között hűségéről biztosítja Orbán Viktort, ugyanis egy új kormány alatt már az lenne a döntő szempont, hogy hány jegyet ad el így, mekkora helyet tölt meg, mennyi videós kattintást hoz. Például Kovács Ákos a rendszerváltás óta, minden kormány alatt sikeres, nem kell hozzá a politikai stafírung.

 

És persze, a gazdasági hátország: fogalmam sincs, mi maradna a Mészáros Lőrinc nevén regisztrált birodalomból. Úgy értem, egyrészt mi maradna a nevén, másrészt piaci körülmények között, eltérített közpénzek nélkül mi maradna életképes. Tulajdonképpen kifejezetten izgalmas játék az ellenzéki Fideszt elképzelni, részletről részletre, és nem is rajtuk múlt elsősorban, hogy ezt nem láthattuk meg. Azon múlt, hogy a választáson nem azt kérdik, kit akarunk ellenzékben látni, hanem azt, hogy ki kormányozzon.

Címlapon

mutasd mind