Mihálik Edvin: A városnak és a térségnek együtt kell fejlődnie, de a Fidesz egymás ellen akar minket fordítani

Az ellenzék közös szegedi jelöltje szerint Lázár Jánosnak annyiban azért igaza van, hogy Szeged jól fog járni a kormányváltással.
Garai Szakács László

2022. február 11. 20:02

Mihálik Edvin: A városnak és a
térségnek együtt kell fejlődnie, de a Fidesz egymás ellen akar
minket fordítani

Lázár János ex-miniszter és vasútvillamosügyi kormánybiztos kampánynyitó rendezvényen beszélt arról, hogy a kormányváltás a nagyvárosoknak kedvez majd, míg a vidéket hátrányosan fogja érinteni:

 

„Csak Szegednek lesz jó, de rossz lesz Makónak, Hódmezővásárhelynek, Szentesnek, Csongrádnak és minden falunak.”

 

Mihálik Edvin, Szeged zöld tanácsnoka és az ellenzék közös jelöltje a megye 2. számú választókerületében Facebook-bejegyzésben reagált Lázár szavaira. Mint írja, egyetért azzal, hogy Szeged jobban fog járni a Fidesz leváltásával:

 

„Váratlanul őszinte szavak ezek Orbán Viktor korábbi miniszterétől. Ezzel elismerte, hogy a fideszes jelöltek, Mihálffy Béla és Bartók Csaba nem szolgálják a városunk érdekeit, és hogy az Orbán-kormány a folyamatos elvonásokkal rengeteget árt Szegednek.”

 

Nem ért azonban egyet azzal, hogy Lázár János a vidék és a város harcaként mutatja be az áprilisi szavazást, mert ez csak arra jó, hogy egymásnak ugrassza a választókat:

 

„Azt azonban elítélem, hogy Lázár a beszédében a városokat a vidékkel próbálta szembeállítani, mert ezzel a magyar embereket akarja egymás ellen fordítani. Az igazság ugyanis az, hogy Szeged és a környező települések egymásra vannak utalva. A város fejlődése segíti a térséget és fordítva. Én országgyűlési képviselőként a választókerületem minden lakójáért fogok dolgozni. Nincs olyan, hogy város vagy vidék. Szegednek és a Homokhátságnak együtt kell fejlődnie.”

 

 

Botka László, Szeged polgármestere is olyat tett Facebook-oldalán, amire viszonylag ritkán van alkalma, megköszönte Lázár János bátorító szavait.