Mihálik Edvin: A Fidesz szerint törvényellenes, hogy Szegeden sokan kapnak segítséget, mert alacsony a jövedelmük

A pénteki közgyűlés költségvetés utáni egyik legfontosabb napirendje Szeged lakásrendeletének módosítása volt. Ismert, a Kúria az érvényben lévő rendelet bizonyos paragrafusait megsemmisítette, valamiért pont azokat, amik arról szóltak, hogyan lehetne további kedvezményeket adni a rászoruló városlakóknak. Mivel a döntés ellen nem lehet már fellebbezni, az jogerőre emelkedett, ezért módosítani kellett a rendeletet. Ez történt meg pénteken: a lakásrendelet módosítását 18 igennel és 9 tartózkodással fogadta el a közgyűlés.
A napirend vitájában Mihálik Edvin, a Momentum frakcióvezetője is szót kért, hogy elmondhassa álláspontját a Kúria döntésével kapcsolatosan.
– Felháborítónak tartom, hogy egy több ezer családnak kedvezményes otthont biztosító programot a törvény elejével próbálnak meg betiltani. Ahogyan azt is, hogy a kiszolgáltatott emberek hátrányos helyzetét hátrányosan érintő döntést, például Mihálffy Béla képviselő is sikerként ünnepel a Facebookon. Mi azonban abban hiszünk, hogy a rászorulókon segíteni kell. Éppen ezért növeljük idén 300 millió forinttal 1,5 milliárd forintra a szociális alapunkat annak érdekében, hogy még több szegedinek még többet tudjunk segíteni. És nem hagyjuk magukra azokat sem, akiket a Szegedellenes Fidesz-koalíció most hátrányos helyzetbe akar hozni. Nekik is segíteni fogunk. Az a célunk, hogy megvédjük a szegedieket akkor, amikor a kormány a legnehezebb helyzetbe hozza őket. A most javasolt új támogatási rendszernek köszönhetően a Temesvári körúti toronyházban egy 45 négyzetméteres lakást 15 ezer 480 forintért fog a továbbiakban bérelni egy bérlő, míg a Székely sor 21-ben 10 ezer 320 forintért egy 30 négyzetméteres garzonlakást. Aki ismeri a szegedi albérletárakat, az tudja, hogy Újszegeden is 80 ezer forintnál indul egy albérletnek a havi bérleti díja – mondta Mihálik Edvin.
A Momentum közgyűlési frakcióvezetője azt is megjegyezte hozzászólásában, hogy „Szeged ügyéről beszélgetünk, de országosan meg az történik, hogy önök (a Fidesz képviselői – a szerk.) kivonulnak a szociális ellátórendszerből. Semmilyen állami támogatás nincsen a szociális támogatásokhoz. Szeged önerőből finanszírozza ezt a másfél milliárd forintos támogatási rendszert! Ajánlják inkább a kormányuk figyelmébe ezt a rendszert, és segítsenek a rászoruló embereknek, ne hagyják őket az út szélén, mert ebből óriási katasztrófa lesz!”
Nézzék meg a felszólalást! Szeged közgyűlését a Szeged Televízió élőben közvetítette.