– Miért döntött úgy, hogy a regények után mesét ír?

– A mesekönyvben megjelenő történetmesélésnek, és annak, hogy átszeressük és átnevessük magunkat mindenen, hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van a családunkban. Samu csodás pillanatban kopogott be az alkotói világomba. Én pedig engedtem a csábításnak, és a visszajelzések alapján jó döntést hoztam. 

– Hogyan állította össze a mese történetét és karaktereit?

– Samu története valójában az iskolát kezdő cicagyermek életének villanásaiból szőtt életmese, mely a számára fontos eseményekre, és az olykor nehezen értelmezhető vagy őt félelemmel eltöltő kérdésekre keresi a válaszokat. A karakterek mindegyike köthető egy általam szeretett személyhez, természetesen fűszerezve az írói képzeletvilágommal. Jeromos például az imádott nagyapám mesei leképeződése, bár erre csak azt követően jöttem rá, hogy nyomtatásban is elolvastam a könyvet. 

– Törekedett arra, hogy olyan mesét szőjön, amit egyaránt élvezhetnek a gyerekek és a felnőttek?

– Nemcsak törekedtem, hanem ez volt az egyik motivációm: olyan mesét írni, amit a felnőttek örömmel olvasnak a gyermekeiknek, akikkel együtt nevethetnek. 

És nemcsak a könyvbéli humor együttes átélése – ami szerintem kötőerő a gyermek-szülő kapcsolatban – volt fontos a számomra, de az is, hogy sok olyan gondolat szője át a történetet, ami tovább élhet, beszélgetést indíthat a családban. 

Nem tagadom, elrejtettem néhány olyan kincset a szövegben, amit a szülők talán hamarabb megértenek, mint a gyerekek.

– Nemcsak írta, de meg is rajzolta Samu kalandjait. Melyik jött előbb, a fabula vagy a rajzok? Amúgy ki a kedvenc karaktere?

– Miközben írtam, pörgött a film a fejemben: láttam s hallottam a szereplőket, amelyeknek folyamatosan formálódott például a ruhája. Vörös Samu, a kalózkirály történetének minden karaktere a szeretetem gyermeke, mindegyik köthető hozzám, az életemhez és a kapcsolataimhoz. Ennélfogva éppen úgy, ahogy az életben is minden gyermekünket egyformán szeretjük, nem tudok választani a karakterek között. Ha mégis ki kellene emelnem egy szereplőt, akkor az Samu lenne, mert imádom a humorát, a vagányságát és a kíváncsiságát, imádom azt, ahogy rácsodálkozik a világra és a mérhetetlen szeretetével mindenkit elvarázsol.

– Minden mesének van tanulsága. Samué micsoda?

– Samu derűs világlátása segít abban, hogy felülemelkedjünk olyan nehézségeken, mint az iskolakezdés vagy új barátok megtalálása, vagy az, hogy a kis hugi cumis produkciója ellopja a show-t. Bármi is történik, mindenre gyógyír a humor, ami nemcsak Samunak ad biztonságot, de az olvasóknak is. A humor oldja a szorongást és segít felülemelkedni a sérelmeinken. Samu családjában feltétel nélküli az elfogadás. A Mamától, a Papától és Jeromos nagyapától örökölt empátia pedig végig azt sugallja Samu, és így az olvasó számára, hogy akár szomorú, akár szorong, a felnőttek is átélik vele ezeket az érzéseket és végig ott vannak mellette, támogatják, ha szüksége van rá. 

És végül, de nem utolsó sorban a történetmesélés szöveteként Samut végigkíséri a meséből áradó erő és szeretet, az a megnyugtató érzés, hogy történjék bármi, ő és a családja minden nehézséget legyőznek.

– Milyen visszajelzéseket kapott a könyvről?

– Boldoggá tesz, hogy az olvasók megosztják velem a gondolataikat, és örömmel tölt el az is, ahogy visszhangzik bennük a történet. Több felnőtt olvasóval is büszkélkedhetek, hiszen mindannyiunk lelkében ott él a gyermek, s úgy vélem, ők is boldogan elidőznek Samu világában. Azt írta egy anyuka: nem tudja, hogy ő vagy a kisfia élvezte jobban a könyvet. Többen jelezték, csak azt vették észre, hogy már a mese felénél tartanak, és a gyereknek már rég aludnia kellene. Egy anyuka pedig azt üzente, hogy ne hagyjam abba.

– És lesz folytatás?