Meghúzzák a nadrágszíjat Mészáros Lőrincék, nem emelik a diákok ösztöndíját

Eddig 90 millió forintot osztott szét az ország leggazdagabb emberének számító Mészáros Lőrinc alapítványa hátrányos helyzetű, de tehetséges felsőoktatásbeli hallgatóknak.
Cservenák Zoltán

2022. augusztus 02. 17:02

Meghúzzák a nadrágszíjat Mészáros Lőrincék, nem emelik a diákok ösztöndíját

Hiába jelezték korábban, hogy várható emelés az ösztöndíjakon, mégsem tudja megtenni ezt a Mészáros Alapítvány a következő tanévben, akkora a baj. Erről maga Mészáros Lőrinc beszélt a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján. A 444.hu azt írja, Mészáros azt mondta, 

 

„a háborús helyzet miatt nehéz évek következnek Magyarország, Európa és a világ számára, hiszen gazdasági és energiaválság indult el. Szerinte ilyenkor van szükség nagy tudásra, amivel a hallgatók az egyetemeken tudnak felvérteződni”.

 

A konferencián az is kiderült, 6 év alatt félmilliárd forintnál is több ösztöndíjat fizettek ki 1142 váli-völgyi tanulónak. Idén a 90 millió forint támogatást 194 hallgató kapta meg.

 

Az elmaradó ösztöndíjemelés azért is érdekes, mert Mészáros Lőrinc vagyona a 

  • 2013-as 6,9 milliárd forintról és  
  • 2016-os 23,8 milliárd forintról, 
  • 2017-re már 120 milliárdra nőtt,
  • 2021-ben pedig megközelítette a 480 milliárd forintot.