Meghalt Tina Turner, a rock and roll királynője

„Tina Turner, a Rock'n' Roll királynője ma 83 éves korában, hosszú betegség után békésen elhunyt a svájci Zürich melletti Küsnachtban lévő otthonában. Vele a világ egy zenei legendát és példaképet veszített el” – írta az énekesnő szóvivőjének közleménye alapján SkyNews.
A tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, színésznő több mint 50 évig tartó karrierje során számos díjat gyűjtött be, és a rockzene színpadán elért teljesítményeiért nevezik a rock and roll királynőjének, valamint beválasztották a műfaj halhatatlanjai közé.
Az énekesnő férje, a Grammy-díjas Ike Turner oldalán kezdte meg zenei pályafutását az Ike & Tina Turner tagjaként. A zenekar a hetvenes években sikert sikerre halmozott olyan slágerekkel, mint a River Deep, Mountain High vagy az 1971-es Proud Mary. Azonban a házasságukon belüli sorozatos erőszak végül 1978-ban Turnerék válásához vezetett. A páros szétválása után Tina megkezdte karrierjének újjáépítését, elsőként az 1983-as Let's Stay Together című dallal, amelyet 1984-ben a Private Dancer című albuma követett.
A zenei életben való sikere filmszerepeket is hozott neki, kezdve az 1975-ös Tommy című filmmel, amelyben egy LSD-függő asszonyt játszott. Később Entity nagynéniként Mel Gibson partnereként volt látható a Mad Max 3. – Az igazság csarnokán innen és túl című filmben, amelynek betétdala, a We Don't Need Another Hero azonnal slágerré vált. 1993-ban Tina feltűnt Az utolsó akcióhősben is.
Turner a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockénekesnőjének számított, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 100 legnagyobb énekese közé. Albumai világszerte mintegy 200 millió példányban keltek el, és egyedülálló módon több koncertjegyet adott el, mint bármely más önálló előadó a történelemben.
Tina közismert volt energikus színpadi előadásmódjáról, erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról. 2005-ben George W. Bush Kennedy-díjjal tüntette ki a Fehér Házban. Nyolc évnyi pihenés után Turner 2008-ban visszatért a színpadra, hogy megünnepelje pályafutásának ötvenedik évfordulóját. A Tina!: 50th Anniversary Tour a jegyeladásokat tekintve 2008-2009 egyik legsikeresebb turnéja volt.
Egyik legnagyobb slágere az 1984-es Private Dancer – van belőle hivatalos videó is, de ez az 1985-ös koncertfelvétel mutatja meg igazán, mitől is volt annyira népszerű, mitől lett élő legenda és a világ rocknagymamája.