Megalázva, megfélemlítve – Cservenák Zoltán jegyzete

Cservenák Zoltán

2022. február 06. 09:47

Megalázva, megfélemlítve –
Cservenák Zoltán jegyzete

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – mondta Szent-Györgyi Albert. A Nobel-díjas tudós oktatásirányító is volt: 1945 és 1947 között a nemzetgyűlés tagjaként és az Országos Köznevelési Tanács elnökeként dolgozott, jóval a kommunista hatalomátvétel előtt. Szent-Györgyi idézett gondolata összefoglalja az oktatás lényegét: szinte minden az iskolában dől el.

 

De hol van már Szent-Györgyi Albert vagy akár Klebelsberg Kuno, az igazi nemzeti hazafi, aki nélkül Szeged ma nem lenne az ország egyik legfontosabb iskolavárosa? Meggyőződésem, mindketten szemlesütve, szégyenkezve fordulnának el attól, amit ma látnak oktatási kormányzás címén. Hiszen mindketten tudták: becsülni kell az embert, becsülni a jó diákot és a jó tanárt.

 

Megbecsülésnek viszont nyoma sincs.

 

Mit látunk ma? Tanárokat összegyurcsányozó, megfélemlítő, felfüggesztéssel zsaroló, megosztó, a hatalom politikai érdekeit kiszolgáló minisztériumot és tankerületeket. Pedig nem a tanároknak kellene félniük. Sztrájkjuk érthető és megérthető, teljesen biztos vagyok benne, hogy csak politikai érdekből, politikai rajongás mentén vitatható.

 

Jobb pillanataiban még Orbán Viktor is elismeri ezt. Ő maga mondta tavaly december 21-én, hogy a pedagógusoknak igazuk van abban, hogy a jövőre belengetett tízszázalékos béremelés nem oldja meg a gondjaikat.

 

Elismeri, de közben két kézzel szórja a pénzt minden másra, a pedagógus-béremelésen viszont spórol. 2010 óta stadionokra, társasági adón keresztüli versenysport-finanszírozásra és világversenyekre már legalább 1500 milliárd forintot költött a kormány. Mondhatnak bármit, a tanárok bére sokkal fontosabb lett volna.

 

A mai napig nem értem, hogy a magát nemzetinek és elképesztően sikeresnek mondó kormány tagjai – élükön az oktatásért felelős vezetőkkel – hogyan képesek 2022-ben is a 2014-es minimálbérből megállapítani a tanárok illetményalapját. Ezeknek az embereknek minden egyes kormányülésen küzdeniük kellene a tanárok tisztességes béréért. Nem nettó 160 ezer forintot, nem is 200 ezret, de még csak nem is 250-et kellene keresnie egy tanárnak. Sokkal többet, miközben a munkaterhelésüket is csökkenteni kell. A többit nem sorolom.

 

A Pedagógusok Szakszervezete kiszámolta: ha a 2022-es minimálbér alapján számítanák a pedagógusbéreket, akkor az alap kezdőfizetés nem bruttó 260 ezer, hanem 432 ezer forint lenne, egy tíz éve tanító pedagógus legalább 594 ezret keresne, míg tizenöt év után sem járna kevesebb 684 ezer forintnál. Egyáltalán nem sok pénz ez, ha azt vesszük, hogy a gyerekeinkről, a jövőnkről van szó.

 

És hogy miért rugózom ennyire a tanárbéreken? Mert ha nem versenyképes a tanárok fizetése, akkor – leszámítva a fanatikusokat – nem a legjobbak mennek tanárnak, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. A jó szakemberek elhagyják a pályát, vagy nem is lépnek rá, sőt egyáltalán nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket, a színvonal romlik, aminek a vége társadalmi, kulturális és gazdasági visszaesés.

 

Értem, tudom, hogy minél autokratikusabb egy hatalmi berendezkedés, annál kevésbé van szüksége gondolkodni képes, önálló akarattal, ötletekkel és véleménnyel, vitaképességgel bíró állampolgárokra. De sikeres országot, gazdasági előrelépést, jólétet, a következő évszázad kihívásaira megfelelő válaszokat adni képes társadalmat máshogy nem lehet megalkotni. Igaza van Szent-Györgyinek: olyan lesz a jövő Magyarországa, amilyen a mai magyar oktatási rendszer, benne a diákokkal, tanárokkal, oktatási kormányzattal. Tényleg, szinte minden az iskolában dől el.