Másodszor hozza el újévi koncertjét Szegedre a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Január 3-án ismét elhozza Szegedre Újévi nyitány című közös koncertjét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia. Három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal rendezték meg először az év első nagyszabású zenei eseményét Budapesten, tavaly pedig már két nappal később Szegedre is elhozták a nagysikerű koncertet. A zenei estnek idén is a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont.
Rafai Gábor

2022. december 28. 12:17

Másodszor hozza el újévi koncertjét Szegedre a
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Az elmúlt három évben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös koncertjével indult az új esztendő január 1-jén este. 

 

A hangversenyt a közmédia közvetítették, népszerű zeneműveket hallhattak Magyarország legkiválóbb karmestereinek irányításával. Először Vásáry Tamás, majd Kovács János, 2022-ben pedig a Kossuth-díjas Medveczky Ádám vezényelte az együttest és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal tehetségeit. 

 

Nem lesz ez másképp most sem: a koncertet 2023 első napján Oliver von Dohnányi karmester dirigálja, a hangversenyt a Bartók Rádió és a Duna Televízió sugározza. A szimfonikusok ezt követően, január 3-án a Filharmónia Magyarország szervezésében – 2022 januárja után már másodszor – a Szegedi Nemzeti Színházba is elhozzák az Újévi nyitány című hangversenyt.

 

A koncerten többek között Beethoven, Mozart, Dvořák, Brahms, Liszt és Dohnányi szerzeményei csendülnek fel a Szegedi Nemzeti Színházban kedden este 7 órától.

 

Előadók

Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Szabady Ildikó (fuvola)

Schwartz Zoltán (hegedű)

Yosuke Shimizu (cselló) 

 

Vezényel: Oliver von Dohnányi 


Műsor

Beethoven: István király – nyitány

Delibes: Coppelia – Csárdás

Mozart: D-dúr fuvolaverseny – III. tétel

Brahms: 4. magyar tánc

Dvořák: 15. szláv tánc

Popper: Magyar rapszódia

Erkel: Hunyadi László – Palotás

Csajkovszkij: Diótörő – Virágkeringő

Ravel: Tzigane

Liszt–Doppler: 6. magyar rapszódia

Dohnányi: Szimfonikus percek, op. 36 – V. tétel