Másodjára már nem tudott hazai pályán győzni a Szedeák, elődöntőben a címvédő Falco: Naturtex-SZTE-Szedeák–Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 79–87 (15–20, 18–14, 16–24, 20–11, 10–18)

A Körmend és a Kecskemét után a címvédő Szombathely is elődöntőbe jutott pénteken a férfi kosárlabda NB I-ben.
Kovács M. Norbert

2022. május 27. 22:15


        Másodjára már nem tudott hazai pályán győzni a Szedeák, elődöntőben a címvédő Falco: Naturtex-SZTE-Szedeák–Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 79–87 (15–20, 18–14, 16–24, 20–11, 10–18)

A párharc eddigi három mérkőzése rendre hazai sikert hozott, és mivel az alapszakasz végeredménye alapján a Falco élvezett pályaelőnyt, a vasiak 2–1-es vezetéssel utazhattak a Tisza partjára.

 

Az első negyedben úgy tűnt, hogy a válogatott Váradi Benedek vezérelte vendégek dűlőre viszik a dolgot, és nem kívánnak még egyszer odahaza pályára lépni, ám a folytatásban a szegediek főként az amerikai Rashun Davis révén felzárkóztak. A nagyszünetben 34–33-mal a Szombathely volt előnyben.

 

Fordulás után magasabb fokozatba kapcsolt a triplavonalon túlról remekül célzó Falco, és bár – Váradin kívül – a kulcsemberei nem villogtak, nyolc ponttal nyerte a harmadik negyedet. Az alföldiek azonban óriási hajrával gondoskodtak róla, hogy a meccs vége izgalmas legyen, a rendes játékidő utolsó perce 69–69-ről indult, és mivel egyik csapat sem talált a gyűrűbe, jöhetett a hosszabbítás.

 

Az ötperces ráadásban folytatódott a „Váradi-show”, a 27 éves hátvéd triplát, büntetőket és duplát is dobott, és hamarosan 71–80 állt a nagyórán. Ezt a lemaradást már nem tudta ledolgozni Simándi Árpád együttese, így a Falco készülhet az Alba Fehérvár elleni elődöntőre. Váradi végül 27 ponttal zárt.  

 

A másik ágon a Körmend és a Kecskemét csatázik majd.

   

Eredmény:

negyeddöntő, 4. mérkőzés:

Naturtex-SZTE-Szedeák–Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 79–87 (15–20, 18–14, 16–24, 20–11, 10–18) – hosszabbítás után

 

A párharcot 3-1-re a Szombathely nyerte.