Második helyet érő győzelem: Gyirmót FC Győr–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–1 (0–1)

Kellemetlen, télies időjárás fogadta a csapatokat, ez a nézőszámon is meglátszott, alig félezren látogattak ki a mérkőzésre. A Szeged utoljára két hete játszott bajnokit, akkor győztesen hagyták el a pályát. A mérkőzés kiemelten fontos volt az Akadémiának, hisz a közvetlen riválisához utazott.
Vass Imre

2022. november 26. 16:03

Második helyet érő győzelem: Gyirmót FC Győr–Szeged-Csanád
Grosics Akadémia 0–1 (0–1)

A Gyirmót tavaly még az NB I-ben szerepelt, most egy ponttal lemaradva a Szeged mögött, a tabella 5. helyén állt a mérkőzés előtt.

 

A kapuk nem forogtak veszélyben a mérkőzés elején, de az iramra nem lehetett panasz. 

 

A 12. percben Takács borzolta a nézők idegeit, amikor kiejtette kezéből a labdát, azonban a szegedi védők tisztázni tudtak. Öt perc múlva Bírót szerelték a 16-os belül, a vendégek szerint nem éppen szabályosan, azonban a bíró sípja néma maradt.

Mind a két csapat veszélyesen támadott, de gól a Grosics szerzett, a 30. percben Bíró lövését még a kapufa védte, azonban a kipattanót Szakály 5 méterről már belőtte. (0-1)

 

A félidő végéig már komolyabb helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem.

 

A második játékrészben inkább a két tizenhatos között zajlott a játék, a kapuk nem kerültek veszélybe, Csendesen csordogált a játék, és csak egy sárga lap színesítette azt.

 

Az utolsó 5 percben a Gyirmót mindent megtett az egyenlítésért, azonban jól védekeztek a szegediek, így gól nem született.

 

Labdarúgó NB II, 18. forduló

Gyirmót FC Győr – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–1 (0–1)

Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. 587 néző. Vezette: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Vörös Dániel)

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Szegi, Polgár, Csörgő (Hudák, 84.), Hajdú – Vass Á. – Kovács M. (Soltész D., 70.), Erdei, Nagy P., Medgyes Z. (Mayer Á., 84.) – Pethő B. (Herjeczki, a szünetben) 

Vezetőedző: Csertői Aurél

Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Könczey, Temesvári, Szilágyi Z., Tóth B. – Papp Á. (Rédling, 91.), Farkas A. – Gajdos, Szakály D. (Simon Á., 80.), Kundrák (Haruna, 67.) – Bíró B. (Pintér Á., 67.)

Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics

Gólszerző: Szakály D. (30.)

Címlapon

mutasd mind

Vélemények

mutasd mind