Már rosszul indul az új korrupcióellenes hivatal felállítása

Megválasztották annak a bizottságnak a tagjait, akik döntenek majd az új korrupcióellenes hivatal vezetőinek személyéről. Abban semmi meglepetés nincs, hogy a Transparency International Magyarország jelöltjei közül senkit sem választottak be a testületbe, igaz az Európai Csalás Elleni Hivatal egyik munkatársát bekerült.
Vass Imre

2022. október 12. 20:00

Már rosszul indul az új korrupcióellenes hivatal
felállítása

A magyar kormány az Integritás Hatóságot és a Korrupcióellenes Munkacsoportot azért hozza létre, hogy bebizonyítsa, elkötelezett az idehaza teljesen elburjánzott korrupció felszámolásában. Emellett csak így tud az orszég hozzájutni azokhoz a pénzekhez, amelyeket most visszatart az unió.

 

A pályázatot, a kormányzati irányítás alatt álló Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság írta ki. Ennek vezetője, Dencső Balázs a Népszavának elmondta, harminchárom pályázat érkezett be hozzájuk. 

 

A jelentkezők közül végül Halász Zsolt Ákost, Tátrai Tündét és Pataki Balázs Zoltánt választották ki. A cikk szerint a Transparency csak Tátrai Tündét ismeri közülük, vele dolgoztak is együtt korábban.

 

A nyilvánosságra került szakmai önéletrajz szerint Halász Zsolt Ákos jogász, korábban az Alkotmánybíróságon, a Magyar Fejlesztési Banknál, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt.-nél és az Országgyűlési Biztos Hivatalában dolgozott, emellett a Pázmány egyetemen tanít. Tátrai Tünde közgazdász, 2007-ig az akkori Miniszterelnöki Hivatalnál dolgozott, jelenleg a Corvinus oktatója. Pataki Balázs Zoltán húsz éve az Európai Bizottság tisztviselője, jelenleg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felügyelőbizottságát ellenőrző titkárság munkatársa. 

 

A három személynek döntő szerepe lesz abban, hogy ki kerül a korrupcióellenes hatóság élére.