Már kanál sincs – Besenyei Zsolt jegyzete

Az ember politikus állat – állította Arisztotelész; szükségszerűen tartozni akar valahová.
Besenyei Zsolt

2023. május 12. 15:44

Már kanál sincs – Besenyei Zsolt
jegyzete

De oda akar-e tartozni, ahol szemrebbenés nélkül fogadják, amikor a vezérkari főnök lokális háborúnak nevezi Lengyelország 1939-es közös német–orosz megszállását, amit „békefolyamattal meg lehetett volna fogni”? Tehát helybenhagyni az inváziót, elfogadni a megszállást, az ország felosztását, az erősebb kutya elvét.

 

 

Az ismert tények ugyan azt mutatják, hogy békefolyamattal nem lehetett volna „megfogni” az eszkalációt, hiszen Hitler addigra elfoglalta a Saar-vidéket, a Rajna-vidéket, Ausztriát (egy nappal a népszavazás előtt), majd a Szudéta-vidéket és Lengyelország előtt Csehszlovákiát is.

 

Általában a nyugati hatalmak békepolitikáját szokás okolni a világháború miatt (már természetesen a nácik agressziója után), Böröndi altábornagy azonban most megfordította a dolgot, és éppen a beavatkozásukat kifogásolta.

 

Nem lett volna háború ugyanis, ha egyszerűen mindenki megadja magát Hitlernek (és Sztálinnak). Pont úgy, mint Ukrajnának kellett volna tennie Putyinnal. Vígan élnénk, ha tizenöt hónappal ezelőtt Zelenszkij nem lőszert kér, hanem fuvart, már Ukrajna sem létezne.

 

Ez nagyon tetszene a magyar kormánypárti szavazóknak, akiknek alig tíz százaléka gondolja úgy, hogy Oroszország és a Putyin-rezsim a felelős az általa kirobbantott háborúért.

 

Ezzel szemben a fideszesek negyede Amerikát hibáztatja, harmada pedig egyenesen a megtámadott országot, az áldozatot, Ukrajnát.

 

A tények mit sem számítanak, a valóság nem létezik. Nincs kanál – mondják a misztikusok például a Mátrixban.

 

Ugyanők, a magyar szavazókorú népesség kormánypárti harmada, gond nélkül elhiszi, hogy a magyarországi horrorinflációt az orosz gázra kivetett uniós szankciók okozzák, noha ilyen szankciók egyáltalán nincsenek. Köszönhetően Orbánnak, orosz földgázt szabadon lehet importálni az EU-ba.

 

Elhiszik a kormánynak és a Fidesznek azt az állítását is, hogy „a háború és szankciók példátlan inflációt okoztak Európa szerte”. És nem zavarják őket a szembeszökő tények, amelyek szerint Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Portugáliában vagy Franciaországban alig öt százalékos az éves inflációs ráta. A magyarnak mindössze az ötöde.

 

Spanyolországban, Görögországban vagy Svájcban ennél is alacsonyabb. Mindössze 2–4 százalék. Ausztriában, Szlovéniában és az EU egészében 8-9 százalék. Az eurozónában alig hét, aminek a huszonnégy százalékos magyar a három és félszerese. Közel 350 százaléka, annyira előrementünk.

 

Valójában tehát nem az európai infláció a példátlan, hanem csak a magyar, de az nagyon. A tények ezt mutatják.

 

Ugyanakkor van Magyarországon bő kétmillió ember, akinek nem számítanak a tények, a valóság, akiben nincs kritikai hajlam, és gond nélkül elhisz bármit, valamint mindennek az ellenkezőjét is. Pedig a németországi kalifátus sem jött létre, ha emlékszik még valaki ezekre a fideszes rémisztgetésekre.

 

Szokás a közpénzből, tehát jórészt az ellenzékiek által befizetett adóból finanszírozott kormánypropaganda meggyőző erejét okolni a dolgok ilyetén állása miatt, de ezzel messze túlbecsülnénk a bayerek, bencsikek és bohárok jelentőségét.

 

Valójában nincs is nagy szükség rájuk. Nagyobb szükség van fogadókészségre a hazugságokhoz, az ellenőrzésre való mindenféle hajlam hiányára. Mint a templomban, ahol a pap bácsi bármit mondhat, az biztos úgy van, ő jobban tudja. A hó mindig is fekete volt, sose volt fehér, és már kanál sincs.

 

Sapere aude – mondta már Horatius, és a nyomán Kant, de ennek ellenkezője valósul meg, a felvilágosodás (a magyar jobboldalon már szitokszó!) előtti vakhit és tekintélytisztelet.

 

Az elmúlt évek felmérései világosan mutatták, hogy az Orbánban való hit és a Fideszre való szavazási hajlandóság erősen korrelál az életkorral, a lakóhely méretével, de leginkább az iskolai végzettséggel.

 

A diplomához és érettségihez nem osztanak észt, ugyanakkor általában eleve kell hozzájuk. Az intelligenciát nehéz mérni, egyszerűbb rákérdezni a végzettségre, sokat el tud az is mondani.

 

Az ember általában nem csak tartozni szeret valahová, de a győzteshez szeret tartozni. Most az a kérdés, hogy akarunk-e közéjük tartozni, csak azért mert ők sokan vannak.