Mandiner: Szabó Gábor, Trócsányi László, Nagy Anikó, Hegedűs Éva, Lantos Csaba – ez az ötösfogat lenne a Szegedi Tudományegyetem kuratóriuma

Valahonnan így értesültek.

2021. április 27. 19:07

Mandiner: Szabó Gábor, Trócsányi László, Nagy Anikó, Hegedűs Éva, Lantos Csaba – ez az ötösfogat lenne a Szegedi Tudományegyetem kuratóriuma

Megszavazta a parlament, hogy augusztus 1-jétől alapítvány fenntartásúvá válik a Szegedi Tudományegyetem is.

Még ezen a napon kiderült az is, hogy Novák Katalin tárca nélküli miniszter nem vállalja, hogy az egyetem alapítványának a kuratóriumi elnöke legyen, ellenben alighogy ez megjelent, a Mandiner lehozta azt is (most éppen) kik lehetnek az SZTE kuratóriumának tagjai:

Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem prorektora, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője vezetheti a kuratóriumot, amelynek további tagjai

  • Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz EP-képviselője,
  • Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa, volt egészségügyi államtitkár,
  • Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint
  • Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és tulajdonosa

lehetnek.

gszl

Nyitóképünkön Szabó Gábor, Lantos Csaba, Hegedűs Éva, Nagy Anikó és Trócsányi László – szeged.hu-montázs

Címlapon

mutasd mind