Lőszerrobbanás ölt meg orosz katonákat Belgorod megyében

Három katona életét vesztette, további tizenöt megsebesült Tonyenykoje községben.
Garai Szakács László

2023. január 15. 21:04

Lőszerrobbanás ölt meg orosz
katonákat Belgorod megyében

A neve elhallgatása mellett nyilatkozó illetékes hozzátette, hogy a detonációt a lőszerrel való gondatlan bánásmód okozhatta. A RIA Novosztyi hírügynökség úgy értesült, hogy a robbanás egy korábban iskolának és kultúrháznak használt épületben történt és hogy a helyiek közül senki nem sérült meg. Ez a forrás úgy tudja, hogy a házban szombat reggel ütött ki tűz.

 

Az Interfaxot arról értesítette egy ugyancsak névtelenül nyilatkozó illető, hogy az incidenst egy őrmester okozta egy hálókörletnek kialakított helyiségben, egy véletlenül működésbe hozott kézigránáttal, amely az egész szakasz lőszerkészletét felrobbantotta. A hírügynökség úgy tudja, hogy három katona meghalt, nyolcat eltűntnek nyilvánítottak, tizenhatot pedig, köztük a baleset okozóját, kórházba szállították.

 

A Rigában szerkesztett, ellenzéki Meduza hírportál orosz Telegram-hírcsatornákra hivatkozva azt írta, hogy a baleset összes áldozata mozgósított katona, az okozója pedig, aki Szverdlovszk megyéből származik, azért vette kezébe egy RGD5-ös gránátot, hogy „tekintélyt vívjon ki beosztottjai körében”. A robbanást követően a lángok 450 négyzetméteren terjedtek el.

 

Belgorod megye határos Ukrajnával. A REN televízió arról tudósított, hogy Tonyenykoje községet körülzárták a hatóságok, területére nem engedik be a sajtót.

 

(MTI)