Locsoló bá’, a mélymagyar – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. szeptember 14. 14:16

Locsoló bá’, a mélymagyar –
Sinkovics Gábor jegyzete

„A szabadság csak egy másik szó arra, amikor nincs semmi vesztenivalód...”

 

(Janis Joplin)

 

A hazáért tesszük, Oszi.

A hazáért, Dezső bátyám.

És tudom, hogy maga is a hazáért tette ezt, Locsoló bá’.

Láttam az arckifejezésén. Elszánt volt, vakmerő, gyávaságot nem ismerő. Ahogy kezébe vette azt a fegyvert és tüzelt, olyan volt, mintha már most a nagy honvédő háborút vívná. Ne szerénykedjen. Nem kis dolog az, ha az ember kész feláldozni akár az életét is a hazájáért. És meggyőződésem, hogy a kancsó víz helyett legszívesebben kézigránátot dobott volna az ellenség közé. Mert az ellenség ott vonult hangos ricsajjal az ablaka alatt. Már az is skandallum, hogy nem tudod tőlük tévét nézni, tán épp valamilyen mexikói szappanoperát ismételtek, de az is lehet, hogy valamilyen vidám egyházi műsort sugároztak – jó ha az ember tudja, hová tartozik. És ön, Locsoló bá’ nagyon is jól tudja.

 

A párttal, a néppel egy az utunk.

Pióker Ignác a sztahanovista munkás jutott eszembe magáról. Aki nyomta a melót három műszakban, reggeltől estig emelte a százalékokat az egekbe és a végén megérdemelten vehette át a Kossuth-díjat. Majd ne lepődjön meg maga sem, ha megjutalmazzák.

 

Onnan, föntről.

És csodálkozom rajta, hogy még nem keresték meg a köztévétől, a Hír tévétől, vagy valamelyik gyomorforgató propagandaoldaltól, újságtól, hogy nyilatkozzon, mondja el, mi járt a fejében, amikor az ablakából vízzel locsolta a tanáraikért kiálló, velük együtt tüntető diákokat. A kétségbeesetten utcára vonuló tiltakozókat. A jelenüket, még inkább a jövőjüket féltő magyarokat.

 

Az ön honfitársait.

De lenne itt néhány apróság, Locsoló bá’, amit talán nem vett észre a nagy forradalmi hevületében. Most épp az az időszak van, amikor magának, meg a többi elvakult, hogy azt ne mondjam agymosott Fidesz-drukkernek csendben kellene maradnia. Mert a dolgok épp úgy alakultak.

 

Nem rosszul – egyenesen borzalmasan.

 

Már-már kilátástalanságba taszítva.

 

Bennünket, és magukat is, Locsoló bá’. Önök megtették, amit a lelkük diktált (és hiszem, sokuknak valóban a lelkük és nem az érdekük diktálta...), hogy hatalomban tartsák ezeket. Mert hittek bennük. És mert azt is látták, hogy nincs más, aki mögé felsorakozhatnak. Ez a szerencsétlen ország még egy tisztességes vereséget felvonultató ellenzéket sem volt képes kitermelni.

 

Mi már megadni sem tudjuk magunkat.

Ezt mondta a tizedes a többieknek. És ez pontosan így van ma is. A hatalom immár kisajátítva, bebetonozva. És a hatalom nem a népet szolgálja, hanem mocskos módon visszaél a bizalommal a támogatással.

 

Csendben kellene most maradniuk, Locsoló bá’.

 

Majdnem egy rövidebb és kissé erősebb szót írtam ide.

 

Mert az ország másik fele nem kért ezekből. Mintha tudta volna előre, hogy süket duma az egész, hogy az ígérgetések mögött ott lesz majd a valóság.

 

A valóság, ami most nem ránk köszönt, hanem ránk üvöltött.

Tudja, mit csinálnak az ön imádott politikusai az országgal? Össznépi társasjátékba kezdtek velünk, alattvalókkal, jobbágyokkal, kussoló, vagy olykor kétségbeesetten kiabáló kisemberekkel.

 

A társasjáték neve pedig: gazdálkodj okosan!

 

Emlékszik erre, milyen jó is volt hatost dobni, és közben lakást, mosógépet, halványbarna szekrénysort, természetesen vitrinnel együtt, nyerni. Persze csak képzeletben, a játék kedvéért, merthogy a valóságban mindezekre éveket kellett várni.

 

A Kádár-kor bája mégis egyre többször visszaköszön.

És hiszi vagy sem, sokan menekülnének vissza oda. És még véletlenül sem ideológiai okokból, mert volt itt több százezer párttag, megannyi kisember, melós zsebében lapult ott a párttagkönyv – hátha jobb lesz ettől – gondolták. És akkor még volt biztonság, köz- és létbiztonság és az emberek többsége leszarta a hamis kommunista ideológiát.

 

Leszarta a kommunistákkal együtt.

 

De a maga pártja, ez a Fidesz nevű akármi most visszahozta a régi szép időket: no nem a biztonságérzést, sokkal inkább a szegénységet. Bravúros és szürreális ez az egész Európa közepén, a XXI. században. Ide és így lavírozni az országot, hogy olcsó tej után rohangáljanak az emberek egyik közértből a másikba, hogy kétségbeesve kiáltsanak fel, mennyibe kerül a tojás, a kenyér, a mosószer, a hús, hogy mennyibe kerül az élet. És jöhetnek itt háborúval, ilyen-olyan válsággal – ez az ő bűnük.

 

A családtámogató, álszent, álkeresztény hatalomé.

Az undorító pénzosztásuk, a pénzszórásuk, a hatalom megvásárlása taszította elsősorban ilyen helyzetbe az embereket. És most kapkodnak, és úgy szednek össze milliárdokat, hogy közben megölik vele magát az embert.

Csöndben kellene maradniuk, Locsoló bá’.

 

Nem vizet spriccelni a kétségbeesett fiatalokra. Nem sunyi módon a függöny mögül kiabálni. Képzelem, hogy hergelhette magát közben, mondván: „ezek a huligánok, ezek a semmirekellők, ezek nem értékelik a jót. Drága miniszterelnökünk gondoskodását, a párt szeretetét, a jólétet, azt, hogy iskolába járhatnak ezek a narkósok. Ezek a hőbörgők. Vizet nekik...” Valahogy így, igaz?

 

Nem tudom, látta-e azt a néhány jelenetet, amikor kétségbeesett tanárok és diákok mentek be valamelyik tankerületbe. És az ott dolgozók mint a patkányok, úgy futottak előlük rémülten, csukták be az ajtót szó szerint és átvitt értelemben is. Azok, akik nemrég épp csilingelő forintokat kaptak jutalomként.

 

Sunyi banda.

Olyan sunyi, mint maga ott a függöny mögött, kezében a kancsóval.

 

Még elképzelni sem lehet, mit írt volna a maguk főideológusa, a kurvaanyázós Zsolti, ha valaki a békemenetelő, békehadtest tagjaira spriccelt volna az ablakból...

 

De maga, Locsoló bá’ megtette, amit megkövetelt a haza.

 

Mélymagyar a magaslesen.

Óvatosan a locsolással – mert már a víz sem olcsó.

 

És megsúgom, lesz majd megint miért tiltakoznia, nemcsak a diákok, a tanárok, a kata eltörlése ellen tiltakozók, hanem majd az Ázsiából importált vendégmunkások megjelenése miatt is. Mert jönnek, és ha maga igazi mélymagyar, Locsoló bá’, akkor számonkéri a saját kormányán, az imádott vezérén, hogy akkor ezek most jó migránsok?

 

Maga és a Fidesz-drukkerek csendje, mert amit főztek, azt most kell megenniük.

 

A kétségbeesettek, kiszolgáltatottak, a rezsiharc vesztesei, az állásukat elvesztők, a hiteltörlesztésbe belebukók, a kilakoltatottak, a kispénzűek, a reményvesztettek – vagyis a magyarok.

 

Mi magunk, a széles néptömeg.

 

A csend lenne jó mindenkinek.

 

De a kétségbeesettek csöndje sokkal félelmetesebb ennél.