Lóci az IH-ban játszik: ezúttal vendégeikkel népzenei vizekre eveznek

Különleges – népzenei indíttatású – Lóci játszik-koncertnek ad otthont az IH Rendezvényközpont csütörtökön este 8 órától. A zenekar vendége lesz az óbecsei Fokos és a szentpéterfai Koprive együttes, valamint Kiss Vidor és párja.
Rafai Gábor

2022. március 23. 10:17

Lóci
az IH-ban játszik: ezúttal vendégeikkel népzenei vizekre
eveznek

„Megkerestük a Lóci játszik dalokban – néha nem is annyira mélyen – megbúvó népzenei hagyományt, és ezúttal ezt domborítjuk ki. A magyar, balkán és cigány zenei motívumok mellett a brazil, karibi és amerikai népzenékből táplálkozó dalokat ezúttal úgy mutatjuk meg, hogy nem öltöztetjük popzenei köntösbe, hanem a fő inspirációink stílusában hagyva játsszuk el őket” – írja Csorba Lóci a koncert koncepciójáról, persze – teszi hozzá – ettől ez még egy Lóci játszik koncert lesz.

 

Szegedet azért választották, mert az együttes számára fontos, hogy ezt a koncertet a vajdasági ismerőseik is minél többen láthassák, ezért most közelebb jöttek a határhoz, és időben el is kezdik a koncertet, hogy haza lehessen érni még éjfél előtt. 

 

Az együttes Facebook-oldalán pedig bejelentették: „Az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Müpás koncertünkhöz hasonlóan becsatlakozik hozzánk a Csík zenekar nagyszerű zenésze, Szabó Attila! A koncert már önmagában rendhagyónak számít így, hogy kiegészülünk a Fokos és Koprive zenekarokkal, de énekelni fog velünk Hegedűs Bori, basszusgitáron pedig csatlakozik hozzánk Szeifert Bálint Jason.”

 

A különleges koncertre jegyek kaphatók az IH rendezvényközpontban vagy online.