Literenként 250 forintot keres az állam az üzemanyagon, vagyis inkább rajtunk

Milliárdok mennek a kasszába, miközben a drága üzemanyag miatt drágul minden.
Literenként 250 forintot keres az állam az üzemanyagon, vagyis inkább rajtunk

Az üzemanyagot terhelő adók és járulékok története mindig úgy alakul, hogy amikor egy párt ellenzékben van, akkor követeli, hogy az aktuális kormány mondjon le a bevétele egy részéről, annak érdekében, hogy csökkenhessen az üzemanyag ára, majd mikor kormányra kerül, akkor úgy tesz, mintha meg sem hallaná az ilyesfajta hangokat. 

Ezt teszi a Fidesz-kormány is, pontosabban, azt csinálja, hogy nem tesz semmit.

Pedig a most már literenként 500 forintos átlagáron vásárolható üzemanyagból 250 forint megy az államkasszába, még sincs szó arról, hogy

  1. csökkennének az üzemanyagot terhelő állami adók és járulékok.
  2. nem csökkennek, de legalább a mostani extra állami bevételből csinálnának egy „kasszát”, ami a későbbi, még nagyobb áremelkedést lenne hivatott csillapítani. Legalább a legrászorultabbaknak.

Ehelyett a Fidesz-kormány csöndben van.

Pedig a HVG remekül rámutatott arra, hogy

a közel 500 forintos benzinárból – köszönhetően a rekordmagas, 27 százalékos általános forgalmi adónak – 134 forint az áfa és 120 forint a jövedéki adó. A benzin termelői literára 206 forint körül van, a nagykereskedők és a kiskereskedők együttes árrése pedig nem éri el a 40 forintot.

Az állami adó és járulék törvényben rögzített, a kereskedők hasznát pedig szakmai becslések alapján számolta ki a HVG.

A benzin árából minden második forintot a kormány elteszi az államkasszába. Tehát elvileg ez a miénk, adófizetőké, hiszen ebből építik az utakat, de abban az országban, ahol a szomszédos államokhoz képest gyakran 2–3-szor drágábban készülnek az utak, jó vastag bőr kell ahhoz, hogy a kabinet ilyesmivel komolyan érveljen a magas adó- és járulékkulcs mellett.

(Nyitóképünk illusztráció; fotó: Matricamuzeum.hu)

Tovább olvasom