Leválasztmány a belváros közepén, magánterületileg: megmutatja a MÁV, meddig az övé a telek

A lényeg ez:
„a lehatárolt területtel nincsenek hasznosítási tervei a MÁV-nak.”
De ha ráér, „lépjen velem vissza egyet”!
Megkérdeztem a MÁV-ot miért gondolták úgy, hogy a Kiss Ernő utcában a kerítésük mögött pollereket raknak ki, decens MÁV-matricákkal és magánterület feliratú táblákkal. Több mint egy hétig gondolkodtak a válaszon, kicsit lentebb ott is van, ha gondolja, tekerjen le oda, ám érdemes átismételni az egész „fejlődéstörténetet”:
- az egész akkor kezdődött, amikor Szeged közgyűlése megszavazta, a korábbi, különböző, fenntartott parkolóhelyek megszűnnek a parkolózónákban, amelyik cég, vállalkozás akar ilyet, annak (sokkal jobban) meg kell fizetnie azt, hogy fenntartott helye van a bejárat közelében.
- Amint meglett ez a változás, változott a Kiss Ernő utca parkolási rendje is. Addig ugyanis a Tisza Lajos körút és a Feketesas utca között a MÁV-székház oldalában a kerítésre merőlegesen lehetett parkolni, sokkal több autó fért ott el, azóta viszont csak az úttesttel párhuzamosan lehet megállni.
- Öröm volt az ürömben, hogy az utcának annak az oldalán egy szép tágas járda „keletkezett” a semmiből.
- Majd egyszer csak zöld pollerek „nőttek ki” az aszfaltból.
- Ezek a pollerek úgy nyerték el végső formájukat, hogy volt, amelyikre MÁV-os matricát ragasztottak, másra meg magánterület feliratú táblát csavaroztak föl.
Itt kezdett el igazán érdekes lenni a sztori, ekkor írtam a MÁV-nak:
„A Tisza Lajos körúti székházuk kertje mögött korábban a kerítésre merőlegesen lehetett parkolni. Ez a lehetőség megszűnt, a gépkocsik a Kiss Ernő utcában az úttest szélén, azzal párhuzamosan parkolnak. Az »újonnan keletkezett járdára« aztán egyszer csak pollereket helyeztek ki, majd következő lépésként a pollerekre kis magánterület feliratú táblák kerültek. Arról érdeklődnénk, milyen terveik vannak ezzel a területtel, hogyan tervezik hasznosítani.”
Ez volt a kérdés, és ezt válaszolták rá:
„a Kiss Ernő utcában a parkolási rend megváltoztatása önkormányzati hatáskörben történt, arra a MÁV-nak nem volt ráhatása. Tekintettel arra, hogy a tényleges telekhatár nem a kerítés vonalában helyezkedik el, a valós telekhatárt lett kijelölve a nevezett pollerekkel, illetve feliratokkal. A pollerek és táblák egyértelműen jelzik a Kiss Ernő utcában közlekedőknek, hogy a parkolási rend megváltozása után kialakult helyzetben, a felszabadult burkolt terület ezen része nem járda funkciót tölt be. A lehatárolt területtel nincsenek hasznosítási tervei a MÁV-nak.”
- Ha nem akarják hasznosítani, akkor miért volt fontos jelezni, hogy valójában addig tart a telkük?
- Ha nem akarják hasznosítani, akkor miért kellett ott átalakítani a parkolási rendet? Igen, nincs ráhatásuk, de valami mégis „történt”. Az biztos, Szeged önkormányzatának nem állt érdekében, hogy a korábbi, kerítésre merőleges parkolási rend helyett az úttesttel párhuzamosan parkoljanak az autók, hiszen így kevesebb a parkolóhely a városban, ami után parkolási díjat szedhet be.
- Az biztos, az átlagembert egyáltalán nem érdekli, meddig tart valójában a vasúttársaság székházának a telke.
- Nem értette, miért változott meg ott a parkolási rend, de elfogadta, megszokta.
- Nem értette, miért rakták ki a pollereket, de elfogadja, megszokja.
- Csak közben azt sem érti, miért volt erre szükség, mi volt ennek az értelme.
Erre mondjuk a többség tudja a választ: igazából semmi értelme. Csak „így alakult, valamiért”.
gszl