Leszűrtek a Dóm téren, hazafelé vettem egy doboz tartós tejet

Egy kisebb falu – két-háromszáz ember – állt sorba már kora délelőtt a Dóm téren a Szegedre érkező egészségügyi szűrőbuszokra várva. A sor egészen a Somogyi-könyvtár bejáratáig kígyózott – idősek, fiatalok, nők és férfiak voltak kíváncsiak arra, hogyan szolgál az egészségük.
Rafai Gábor

2023. február 15. 14:01

Leszűrtek a Dóm téren, hazafelé
vettem egy doboz tartós tejet

– Hetvenhárom éves vagyok, akinek ilyen idős korában nincs valami baja, az már a temetőben lakik, mert halott! – mondta a sor elején álló Kele István, aki feleségével jött el a térre. 

 

Már fél kilenckor sorba álltak, így a tíz órai kezdés után szinte azonnal be is jutottak az egyik buszba.

 

– Minden évben elmegyünk szűrésre, nem várjuk meg a bajt, jön az magától is. A nem éppen kellemes vastagbél és gyomortükrözésen is átestünk már, túl lehet élni. Utána megnyugtató a tudat, hogy minden rendben van odabenn. 

 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbusza a februári rákellenes világnap kapcsán érkezett szerdán Szegedre. A járművön elvégezhető, ingyenes vizsgálatokkal igyekeztek képet adni a jelentkezők fizikai állapotáról.

 

– Öt éve tart már a Házhoz megyünk! elnevezésű programunk, amely során elsősorban a hátrányos helyzetű kistelepülésekre látogatunk el, oda, ahol egyébként az egészségügyi ellátás csak nehezen lenne elérhető. Mindenütt hosszú sorok fogadnak – mondta Árváné Egri Csilla, az NNK szűrőprogramokért felelős osztályvezetője a Dóm téren.

 

 

Nem kell megijedni, Szeged szerencsére nem hátrányos helyzetű kistelepülés, úgy jutottak el hozzánk, hogy három egyetem orvostanhallgatói keresték meg a szervezőket, hogy vegyenek részt a buszokkal a Rákellenes világnap programjaiban. 

 

Most négy egymást követő napon a nagyvárosokban – Budapesten, Szegeden, Pécsen a Debrecenben – is szűrnek.

 

A Dóm téren

  • vérnyomást,
  • vércukrot,
  • koleszterin- és trigliceridszintet,
  • férfiaknak PSA-t mérnek késő délutánig.

 

Van kardiovaszkuláris állapotfelmérés, csontsűrűségmérés, testösszetétel analízis, szájüregi szűrés és légzésfunkciós vizsgálat is, de életmód tanácsadásra is van lehetőség.

 

Nem kellett hosszasan rábeszélni, hamar engedtem a kérésnek, hogy én is szűressem le magam. Egy apró bolhacsípés és több vércseppemet is felitatták indikátor papírokkal, hogy kiderüljön, érdemes-e még tartós tejet vennem hazafelé.

 

 

Az egyik műszer vércukrot mért, de kiderül, nem vagyok túl édes, legalábbis a vérem nem az. Kiadós reggeli után 7,1 mutatott a műszer, ami a hozzáértők szerint kiváló, mert 10-ig még elfogadható, ha tele a gyomrom. 

 

A PSA-ra várni kellett egy kicsit, de megérte, negatív lett, egyedül a trigliceridemet mérték magasabbra a kelleténél. Alattomos ez a vérzsír, mert egy január eleji laborvizsgálatom szerint a felső érték felét sem érte el a nagy karácsonyi és újévi lakomák után, most meg…

 

És elértünk az örök problémához, a magas vérnyomáshoz. Mire felpumpálta a gép a karomra rakott mandzsettát, elhatároztam, lesz, amekkora lesz, innen pedig a saját lábamon megyek haza.

–  Tökéletes! 119/67 – mondta mosolyogva a vizsgálatot végző fiatal hölgy és utamra engedett – ilyen vérnyomásnál még rám is jár garancia. 120/80-ig akár tartós tejet is lehet haza vinni – vettem is gyorsan egyet!