Lemondott tisztségéről Karsai Éva, Hódmezővásárhely jegyzője

A jegyző a polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezleten jelentette be a döntését.
Garai Szakács László

2023. március 08. 15:44

Lemondott tisztségéről Karsai Éva,
Hódmezővásárhely jegyzője

Karsai Éva február 10-étől felmondási idejét tölti, utolsó munkanapja április 9-én lesz. Úgy fogalmazott, a kiélezett politikai helyzetből adódó rengeteg feladat és felelősség miatt volt kénytelen meghozni ezt a döntést – közölte a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal a Facebook-oldalán.

Karsai Éva tavaly július 1-jétől töltötte be a jegyzői posztot. A feladatot azonban már év eleje óta aljegyzőként ellátta, mivel a korábbi jegyző, Tatár Zoltán február 22-én lemondott.

 

  • Február 9-én lemondott alpolgármesteri tisztségéről Kis Andrea MSZP-s alpolgármester is. Az ő leváltását a polgármesteri hivatalban és a hódmezővásárhelyi politikai közösségben régóta fennálló feszültség miatt tavaly áprilisban kezdeményezte Márki-Zay Péter polgármester, de indítványa nem kapta meg a szükséges minősített többséget a közgyűlésben. Ezt követően a polgármester elvonta Kis Andrea feladatköreit.

 

(MTI)