Legyen meg a te akaratod! – Unger Anna jegyzete

Unger Anna

2023. január 20. 11:42

Legyen meg a te akaratod! – Unger
Anna jegyzete

Utópia nélkül nincs alternatíva – írta egyik utolsó publicisztikájában 2022 nyarán Tamás Gáspár Miklós. A szintén januárban, de már nyolc évvel korábban távozó, munkásságában és hatásában TGM-mel egyenrangú Hankiss Elemér is arra próbálta ezt a társadalmat éveken át rávenni, hogy végre már találjuk ki Magyarországot.

 

Évek óta mindenki azt kérdezi a másiktól, hogy mi lesz itt, és azt mondogatja lemondással teli hangsúllyal: nincs alternatíva, ez az ország/társadalom ilyen, itt úgyse lesz semmi. A kevésbé pesszimisták a pártokat sinfölik, nem alaptalanul persze; hát egyik sem csinál semmit, csak a fizetésük a fontos, magukkal, egymással vannak elfoglalva. És újra: nincs alternatíva, csak ezek a pártok vannak, ebből nem lesz semmi.

 

Óvatosan kell persze bánni minden pártkritikával, mert az ember könnyen megkaphatja, hogy pártellenes megjegyzéseivel populista húrokat penget, a Fidesz kottájából játszik, a cinizmust és az apátiát segíti. Csak hát, óriási tévedés azt gondolni, hogy a jelenlegi pártokra irányuló kritika az eleve pártellenesség lenne.

 

Abból, hogy éveken át rosszul főznek a menzán, és az ember ezt szóvá teszi, még nem következik, hogy nem szereti a főtt ételt.

 

Éppen ezért, talán érdemes megint megpróbálni rámutatni arra, mekkora tévedés azt gondolni (no pláne úton-útfélen hangoztatni), hogy mivel a modern politika pártalapú politika, tudomásul kellene vennünk, hogy ez a választék, meg lehet nézni, itt vannak a pártok, vannak programjaik, mindenki tud belőle választani, ha akar. A helyzet ugyanis az, hogy a modern képviseleti demokrácia nem a létező pártok egyeduralmát jelenti. Az a politológiában elfogadott tétel, hogy a pártok a közhatalomért folytatott verseny főszereplői, nem zárja ki azt, hogy másképp is lehessen politizálni, amiképp nem jelenti azt sem, hogy a pártok a politikai programalkotás fő letéteményesei.

 

A képviselet – nem reprezentatív – tapasztalataim szerint a leginkább olyan módon él polgártársaim fejében, hogy a pártok kínálják, amilyük van, és hát abból kell/lehet választani. Sokszor hallott tétel az is, hogy a társadalom nem érti a nagypolitikai összefüggéseket és szakpolitikai kérdéseket, így igazán álláspontja sem igazán tud lenni ezekben, és ezeket a pártokra és szakértőikre kell bízni, hogy megoldják. Mindez teljes tévedés. Ez ugyanis a képviselet(i demokrácia) csak egy a lehetséges sok egyéb formája közül.

 

Egy másik meg az, amikor mi magunk kezdünk el alternatíváról gondolkodni – amikor azt érzékeljük, hogy valami nincs rendben az életünkben, szűkebb vagy tágabb környezetünkben, hétköznapjainkban. Rajtunk is múlhat. A mi érdekeink megfogalmazása és képviselése a politikai intézményrendszer felé legalább annyira a képviselet feladata, mint a pártok programjainak prezentálása a választók felé. És ezt a képviseleti funkciót nemcsak pártok tudják ellátni. Egy szakszervezet vagy egy civil szerveződés is képvisel, még ha nem is tölt be közhatalmi funkciót. Az e szervezetek által képviselt érdekek, megfogalmazott problémák legalább annyira fontosak, mint a pártok által a nyilvánosságba emelt témák. Sokkal nagyobb figyelmet és támogatást érdemelnének ezek a szereplők, még akkor is, ha nem fognak választásokon indulni, mert fontos társadalmi érdekek képviselői és közvetítői. Így, ha a pártokban nem is látunk alternatívát, ezek a szervezetek még mindig képviselhetnek minket.

 

Ráadásul a politikai program nem egy korlátozott számban elérhető jószág, nem néhányak kiváltsága, amiből legfeljebb X darab lehet egy adott országban egy adott időszakban, és ha az már mind betelt, akkor többet nem lehet kitalálni.

 

Mindenkinek, bárkinek joga – és sokaknak lehetősége is – van arról gondolkodni, hogy milyen országban, milyen városban, milyen utcában, milyen társas- vagy kertesházban szeretne élni. Nemcsak az átfogó pártprogram, nemcsak egy komplett alkotmánytervezet, nemcsak egy teljes rendszerváltás-menetrend az alternatíva. Sőt, azt gondolom, hogy ezek nem is egyik napról a másikra születnek meg. A nagy politikai változásoknak, az alternatívák megjelenésének és beteljesülésének sok-sok állampolgár kis programalkotása az alapja. És ez mindig onnan indul, hogy tudjuk, miből van elegünk, és van legalább valami halvány elgondolásunk arra, hogy mit szeretnénk helyette. Hogy ne legyen lebetonozva minden park. Hogy legyen több WC közterületeken. Hogy kérdezzenek meg minket is, mielőtt elveszik a rendelőt. Hogy előbb az óvodát renoválják, és csak utána a városházát.

 

Az országos politikában tizenharmadik éve egyetlen párt abszolút hatalma érvényesül. Ez nem ízléskérdés, nem rezsimvita – puszta matematika és a szikár tények. De ez nem jelenti azt, hogy nem ér egy másik Magyarországról gondolkodni. Nem is feltétlen Magyarországról, mint a nagy egységről – hanem annak kis részeiről. Az utcánkról, a városrészről, településről, ahol élünk. Ehhez még csak pártot se kell alapítani, mozgalmat se kell indítani. Minden elfáradt, belefásult, a helyzetet reménytelennek látó polgár számára ott az álmodozás menedéke: ha nem így, akkor hogyan, milyen világban szeretnél élni? Ha három dolgon változtathatnál, mi lenne az? És vajon a szomszédod mit szólna ehhez?

 

A demokratikus, plurális Magyarország reménye nem elérhetetlen utópia – de hogy milyen lesz, az nagyrészt azon múlik, hogy mi milyen utópiában reménykedünk, és ehhez milyen alternatívát alkotunk magunkban erről a Magyarországról. Ha ez megvan, kérdezzük meg róla a szomszédot. Hátha neki is van valami jó ötlete. De először legyen meg végre a mi akaratunk.

Címlapon

mutasd mind