Firenzében tanuló lányához ruccant ki a honvédségi géppel Orbán

Mi is megírtuk, hogy miután részt vett a parlament tavaszi ülésszakának nyitóülésén, különgépre szállt és Egyiptomba utazott Orbán Viktor. Az már Hadházy Ákos hétfői Facebook-posztjából derült ki, hogy a honvédségi repülő ezután Toszkánában szállt le, majd egyórás pisai kitérő után indult tovább Magyarországra. Hamarosan két fotó is előkerült a miniszterelnökről: az egyiken Firenze, a másikon Velence belvárosában sétálgat és vásárolgat Orbán. Sőt, a képek tanúsága szerint az olasz körutazásra elkísérte a felesége, Lévai Anikó is.
Hadházy Ákos tudni véli miért tett 500 tengeri mérföldes kitérőt a honvédségi airbus:
„Azért, mert Firenzében tanul a miniszterelnök úr egyik lánya (Erasmusszal, amit most épp befagyasztottak a kormány makacskodása miatt)”.
Az ellenzéki képviselő szerint ezt több forrás is megerősítette, például Stefano Bottoni, aki korábban könyvet írt Orbánról a Twitteren ezt írta:
„Azért jött Firenzébe, mert itt van Róza nevû lánya, aki épp Erasmus programmal a második félévet tölti az egyetemen (olaszul nem tud annak ellenére, hogy intéztek neki papírt). Állítólag nem rossz a Ponte Vecchióhoz közel bérelt lakás, bár egyetértek: nem könnyû ott parkolni”.
Egyre biztosabbnak látszik, hogy a miniszterelnök ismét egy családi program miatt vette igénybe a honvédségi gépet, amelynek - Hadházy számításai szerint - csak az üzemeltetési költsége 3-4 millió forintba került az adófizetőknek. Hogy pontosan mennyibe, azt továbbra sem tudjuk, mivel nem árulja el a Honvédelmi Minisztérium.