Lámpásokkal és táncházzal ünnepelték az óvodások a Márton napot Újszegeden

Márton napjához számos néphagyomány kötődik a libalakoma ezek közül csak az egyik, legalább ilyen szép és látványos szokás a lámpás felvonulás. Újszegeden pénteken délután négy órakor óvodások, szülők, hozzátartozók indultak el lámpával a kezükben a Vedres utcai óvodától a Csanádi utcai piactérre.
Rafai Gábor

2022. november 11. 18:32

Lámpásokkal és
táncházzal ünnepelték az óvodások a Márton napot Újszegeden

Sokadik alkalommal rendeztek a Vedres utcai óvodások lámpás felvonulást, ám az idén új elemmel bővült a program: a séta végén a Csanádi utcai piacon táncház várta a százötven-kétszáz résztvevőt.

 

– Nem csoda, hogy ilyen sokan összegyűltünk, hiszen nagyon sok, több mint száznyolcvan kisgyerek jár az óvodánkba. A Márton nap egy olyan jeles nap, amit a hagyományőrzés kapcsán minden évben megünneplünk, de ilyen körbe, hogy kijövünk ide a piactérre és együtt ünneplünk a szülőkkel, ez az első ilyen rendezvényünk – mondta Havlikné Rácz Andrea a tagóvoda vezetője. 

 

Beszélt arról is, hogy a gyerekek nagyon szeretik ezt a napot, mert közel állnak hozzájuk a Márton-napi hagyományok, azok a népi mondókák, dalos játékok, amiket erre napra tudnak tanulni, gyakorolni. Az idén, akár csak minden évben ők maguk készítették el a saját lámpásaikat.

 

A városrész önkormányzati képviselője, Mihálik Edvin arról beszélt, milyen fontos, hogy a népi hagyományokat megőrizzük és megtartsuk. 

 

 

– Kiemelten fontosnak tartom, hogy a fiatalok figyelmét is felhívjuk ezekre a hagyományokra, ezért is tartom nagyon fontosnak ezt a programot. Mindig támogatom ezeket a rendezvényeket, mert a hagyományon ápoláson túl erős közösségformáló erejük is van. A mai rendezvénnyel is hozzájárulunk ahhoz, hogy az emberek használják a város köztereit. A Csanádi utcai piactér az elmúlt években azért fiatalodott meg, hogy közösségi térként is tudjuk használni – mondta képviselő.

 

A térre érve a lámpás felvonulókat a Gyantár Zenekar várta, ahol Nagy Róbert táncpedagógussal együtt vidám táncházat tartottak.