Lakásépítésben rekorder lett Szeged: a főváros után tavaly nálunk épült a legtöbb új lakás

Miközben Szegeden dinamikusan nőtt az átadott lakások száma 2022-ben, addig Budapesten, ahol az év során 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal csökkent.
Pest régióban is hasonló mértékben lett kevesebb a használatba vett lakások száma: a 3800 új lakás 7,8 százalékos csökkenést jelent – derül ki a KSH szerdán megjelent 2022-es lakásépítésekről szóló jelentéséből.
A központi nagyrégión kívül mindenütt nőtt az új lakások száma a megelőző évhez viszonyítva.
A növekedés mértéke kiemelkedő, 30 százalékos volt a Dél-Alföldön. A régió kiugróan jó eredményét Szeged húzta: a közel kétezer új lakás fele ugyanis a régió központjában épült. Ennek következtében az épített lakások tízezer lakosra jutó száma jelentősen meghaladta az országos átlagot, így Csongrád-Csanád az egy évvel korábbi középmezőny helyett a megyék és a főváros alkotta rangsor második helyére lépett előre.
A Nyugat-Dunántúlon felépült 2700 lakás 3,1 százalékkal több a megelőző évinél.
Ugyanakkor az alacsony bázisról hasonló arányú növekedést felmutató Észak-Magyarországon alig több mint 600 lakás épült.
Az ország többi régiójában az új lakások száma 1300–1800 között alakult, és ez 20 százalék körüli bővülést jelentett az egyes régiókban.

A természetes személyek által épített lakások aránya 35-ről 39 százalékra növekedett, a vállalkozások által építetteké 64-ről 60 százalékra csökkent egy év alatt.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások átlagosan 49 százaléka családi házban, 39 százaléka a többlakásos épületben, 9 százaléka lakóparkban található – ez utóbbi
Szegeden az átlagnál is jóval nagyobb arányt képvisel.
A használatba vett lakások átlagos alapterülete egy év alatt közel 5 és fél négyzetméterrel, 96,1-re nőtt.
Nyitóképünk: MTI fotó / Oláh Tibor