Közös kenyérszelés nélkül koszorúzták meg Szent István szobrát Szegeden

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések alaposan átrajzolták az augusztus 20-i szegedi ünnepséget is. Kora délelőtt a Széchényi téren koszorúzott Nagy Sándor alpolgármester és Martonosi Éva jegyző.

2020. augusztus 20. 12:02

Nagy ünnepség és közönség nélkül koszorúzta meg délelőtt 9 órakor a Széchenyi téren található Szent István-szobrot Nagy Sándor városfejlesztésért felelős alpolgármester és Martonosi Éva főjegyző két hagyományőrző huszár kíséretében.

Az időpont is szokatlan volt, hiszen hagyományosan 11 órakor szoktak koszorúzni és ilyenkor az új kenyeret is felszelik a Széchenyi téren. Idén ez utóbbi is elmaradt.

A járványhelyzet miatt országszerte, így Szegeden is tömegrendezvények nélkül tartják meg az államalapítás ünnepségsorozatát, nem lesz például tűzijáték sem.

Címlapon

mutasd mind